Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én, ahogy öregszem, egyre több fóbiával vagyok megáldva, illetve megátkozva.
Igaz már zsenge süldőlány koromban begyűjtöttem az elsőt, ami a mai napig masszívan tartja magát. Történt egyszer régen, hogy halaszthatatlan vasalhatnékom támadt, mert tetszeni akartam a Józsinak. El is végeztem a simító műveleteket, majd csapot-papot hátrahagyva elviharzottam a randira, persze a vasalót nyílván pofával tettem vissza a pokrócra. Szerencsére az ablakot nyitva felejtettem és az utcáról észrevették a gomolygó füstöt. Kihívták a tűzoltókat, akik bemászva az ablakunkon eloltották az asztalt, amit átégetett a forró vasaló, a parkettán landolva. Kisvártatva én is hazaértem a találkáról és tátott szájjal konstatáltam, hogy a házunk előtt egy szép, piros tűzoltó autó parkol. No lett is ne mulass! Először Anyukám dicsért meg, aztán a tűzoltó parancsnok is személyesen. Hosszasan ecsetelte, hogy mi lett volna, ha nem érkeznek oda időben.
Okulva a történteken, azóta is kínosan ügyelek, hogy a vasalót ne hagyjam bekapcsolva, ha pedig nem emlékszem a kihúzó mozdulatra, az egész napom el van rontva.
Fóbia gyűjteményemben szerepel még az: Elzártam-e a gázt? Bezártam-e az ajtót? Lekapcsoltam-e a villanyt? Lehúztam-e a WC-t?
Ha elmegyek itthonról: van-e nálam személyi, bérlet, esernyő, mobiltelefon, olvasó szemüveg, zsebkendő és nem utolsósorban pénztárca? Mielőtt kilépek az ajtón, egy pillantást vetek a tükörbeli sziluettemre, mert volt rá eset, hogy elfelejtettem szoknyát felvenni, kombinéban és blúzban indultam volna utamra. Megesett az is, hogy télvíz idején papucsban slattyogtam ki a buszmegállóba.
Ma örömmel tapasztaltam, hogy a buszon más is visszanéz, ha feláll az ülésről, hogy ott felejtett-e valamit.
Ezek szerint fóbiája mindenkinek van, kinek több, kinek kevesebb. Az biztos, hogy én kétszer álltam sorba amikor osztogatták, meg is keseríti az életemet rendesen. A legújabb fóbiám, hogy bevettem-e a gyógyszereimet, ezért ma a Drogériában /ez nem a reklám helye!/ csinos kis színes egymásba csavarható dobozkákat vásároltam, oldalukra ráírtam a napokat és azt, hogy reggel, este. Mostantól kiporciózom a bogyóimat, hátha így nem halok meg túladagolásba!
Most már csak egy kérdésem volna:
— Ezt tényleg fóbiának hívják, vagy nemes egyszerűséggel csak emberi hülyeségnek?
Legutóbbi módosítás: 2011.04.24. @ 17:49 :: Szeibert Éva