Nyomtatás

Waitangi, 1840, ahol megalakult Új-Zéland

Ha 1642-ben a maorik annyira „meleg” fogadtatásban részesítették Abel Tasman négy tengerészét, hogy 100 évig oda fehér ember nem tette a lábát, James Cookkal már nem volt így. Igaz, James Cook Polinéziából jött, volt tolmácsa is (Tahiti szigetér?l), kommunikálni tudott velük. A pÃ?kehÃ?k (a fehér emberek) érkezését a maorik vegyes érzelemmel fogadták. Ne feledjük, nem létezett egy egységes maori nemzet, csak azonos nyelvet beszél?, hasonló vallású és kultúrájú különálló törzsek. A pÃ?kehÃ?k megjelenéséig semmi sem indokolta egy Aotearoa királyság létrehozását, hiszen küls? fenyegetés nem létezett, s a helyi konfliktusokat megoldották egymás közt.

Az 1790-ben behozott, könnyebben termeszthet?, b?ségesebb termést hozó és könnyebben tárolható krumpli könnyebbé tette a hadviselést. A férfiak könnyebben tudtak napokig „hiányozni”, a gazdaságot rá lehetett bízni a n?kre és a hadifoglyokból vált rabszolgákra. A pÃ?kehÃ?któl szerzett muskéták (l?fegyverek) el?nyt jelentettek a klasszikus maori fegyverekkel szemben. A maorik között létez? konfliktusok fellángoltak. 1807 és 1839 között 5-600 csata volt közöttük, melyek a Muskéták Háborúja (Musket Wars) vagy a krumpli háborúja (Potato Wars) néven emleget a történelem. Több mint 20000 maori halt meg e csatákban, s több mint 30000 vált rabszolgává.

E háborúk a maorik között, és nem a pÃ?kehÃ?k ellen folytak, bár a pÃ?kehÃ?k katalizátorai voltak e csatáknak. A pÃ?kehÃ?k megjelenésére a maorik vegyesen reagáltak. Volt, törzs, amelyik örvendett jelenlétüknek, hiszen a pÃ?kehÃ?k olyan dolgokkal látták el ?ket, amelyekhez ?k nem jutottak hozzá: fémeszközök, szerszámok, fegyverek, és élelmiszerek (pl. búza, krumpli). Más törzsek veszélyforrást láttak bennük. A pÃ?kehÃ?k így megosztották a maorikat, s?t, az ?ket támogató maorik oldalán harcba is szálltak. Id?nként ágyúval is segítve ?ket.

A Brit Királyságnak már régebbi szándéka volt gyarmattá alakítani e paradicsomot. Ám 1839-ben a Muskéták-háborúja végén hozzávet?leg 100000 maori és csak 2000 pÃ?kehÃ? élt a szigeteken (Közöttük az els? magyar család 1827-benérkezett). A pÃ?kehÃ?k társadalmi státusa rendkívül változó volt, volt közöttük rabszolgasorsban lev?, volt tanácsadó, és volt törzsbe befogadott „maori pÃ?kehÃ?” is.

A világ végén található szigeteket nem lehetett viszont csak úgy elfoglalni a harcias maoriktól, akik komoly hadászati taktikával és stratégiával rendelkeztek melyet a Muskéták Háborújában szereztek. Amikor a franciák is érdekl?dni kezdtek a szigetek iránt, az britek elkeseredett lépésre határozták el magukat. 1835-ben James Busby helytartó eléri, hogy egy ködös (nebulous) törzsszövetség az „Új-Zélandi Egyesült Törzsek” (United Tribes of New Zealand) kikiáltsa az ország függetlenségét, az akkori brit uralkodó, IV. William védelmét kérve a franciák ellen. Mivel Busby nem tudott békét teremteni az országban, helyette William Hobsont nevezik ki a fehér telepesek kormányzójának, aki véget tudott vetni a Muskéták háborújának, és 1840-ben 45 maori törzsf?vel aláírta a korona nevében a Waitangi szerz?dést (maori nyelven: Te RÃ?pÃ?« Whakamana i te Tiriti). E szerz?dést utólag még 500 törzsf?nök aláírta (köztük 13 n?!), de nem mind. A szerz?dés szerint a maorik elismerték a brit korona jogát, hogy kormányzót nevezzen ki, annak fejében, hogy megtarthatják a földjeiket, és megkapják a brit alattvalóknak kijáró jogokat. E szerz?déssel 1840 február hatodikán létrejött Új-Zéland. Február hatodika, a Waitangi Nap, Új.Zéland nemzeti ünnepe. 1854-ben megalakult az Új-Zélandi Parlament.

Oszd meg és uralkodj? – kérdezhetjük az amerikai indiánok sorsára gondolva. A franciák és britek közti versengésb?l a maorik el?nyt kovácsoltak, s nem jutottak az amerikai indiánok sorsára? Bár els? látásra így t?nt, mégse lett így.

Annak ellenére, hogy ezt a szerz?dést a király sohasem ratifikálta, eleinte a Waitangi szerz?dés ténylegesen m?ködött. A szerz?dés azon passzusa, mely csak a koronát jogosítja fel arra, hogy földet vásároljon a maoriktól, ténylegesen védte maorikat a kizsákmányolástól és attól, hogy megfosszák ?ket földjeikt?l. Ám 1840 szeptemberében befutott az els? bevándorlókkal teli hajó. Míg a maorikat a betegségek megtizedelték, (számuk 30-40000-re csökkent) a pÃ?kehÃ?k pedig egyre többen lettek.

Eleinte a maorik önként adtak el a földet a bevándorlóknak. Az elharapódzó korrupció miatt egyre több telepes jutott jogtalanul földhöz a maorik jogainak megszegésével. Kiderült, hogy bár a maorik papíron pont olyan állampolgárok, mint a pÃ?kehÃ?k, de ha a törvényt alkalmazni kell, léteznek egyenl?bbek. A maorik kezdték feszegetni a Waitangi szerz?dést, melyr?l kiderült, kétféle megfogalmazása van: a maori és angol nyelv? változata között „apró, de lényeges” különbségek vannak. Egyik legfontosabb és legtöbb vitát okozó eltérés, az hogy az angol szöveg szerint a maorik a szerz?déssel „átadták a Új-Zéland feletti szuverenitást az angol koronának”, míg a maori változat szerint a maorik a „kawanatanga” jogát (kormányzás jogát) adták a brit koronának.

A konfliktus addig fajult, amíg kitört a „Az Új-Zélandi Földek Háborúja” (New Zealand Land Wars 1843-1863), vagyis a második Új-Zélandi polgárháború. A háború következményeként „a lázadás megtorlásaként” a maorikat megfosztották földjeik 95%-ától. Furcsa módon nemcsak a lázadó, hanem a kormányh? maoriktól is elvették földjeiket. A maorik mégis az indiánok sorsára jutottak. Dr. Ranginui Walker akadémikus szerint: „Az irónia csúcsa az volt, hogy a maorik, akik a földjeiket védték az európai túlkapás ellen, kellett megfizessék egy olyan háború költségeit, melyben a korona kiterjesztette a szuverenitását a területeikre.”

Az igazsághoz tartozik az is, hogy a pÃ?kehÃ?k se támogatták mind a kormány ezen intézkedéseit, sürgették a békét és a maori földek elkobzásának leállítását. Ennek következményeként az elkobzott területek egy részét visszaszolgáltatták. Ám nem tettek különbséget a kormányh? és a „rebellis” maorik között. Mindannyian kaptak vissza földeket.

1859-re a maorik és a pÃ?kehÃ?k száma nagyjából kiegyenlít?dött: A maorik is, a pÃ?kehÃ?k is körülbelül 60000-en voltak. A maorik száma az 1880-as évekig állandóan csökkent. Csak azután kezdett újra n?ni a számuk. Ma a körülbelül a négymilliós lakosságból hatszázötvenezren (16%) vallják magukat maoriknak. (De csak egynegyedük beszéli a maori nyelvet). Azért körülbelül, mert a vegyes házasságok és az anyanyelv elvesztése miatt nehéz egyértelm?en meghatározni, hogy ki is maori, és ki nem az. Egyértelm? kritérium hiányában maori az, aki maorinak vallja magát.

A maorik eleinte megtartották saját életmódjukat, de minden háborúság ellenére, nagy részük egyenjogú új-zélandi állampolgár akart lenni. A XIX század végére kezdett kialakulni egy iskolázott réteg. Akadtak közöttük jogászok, politikusok, orvosok, tanárok… Nem egy kit?nt a pÃ?kehÃ? politikatudományban való jártasságával…