*
ma is veled ébredtem
mint annyi hajnalon Anyám
a nap tekergő fattyúként
magamra hagyott
sóhajosan dőlnek rám a fák
szakadt árnyékai
között sustorog a szökött szél
temetők hangjai
földre pingált hangulat
ünnepi köntösét
hagyom magamon terülni
nem kívánt dísze lett az ég
gyűlölt másvilág
mennyiszer álmodtam szépnek
amíg mesélted
milyen ha mennybe szállsz
de most sajduló minden kortynyi lég
mi tartja még bennem a napot
hogy adnék belőle jó Anyám
egy szusszanásnyi tegnapot
Legutóbbi módosítás: 2011.05.04. @ 07:45 :: Bakkné Szentesi Csilla