Kő kövön nem marad
Kicsim, jó ízű a gránit-papi?
Nincs ehhez még egy kicsit korán?!
Csended megemészthet bármit,
Kiütheti a vén idő fogát.
A kőnek mindig igaza van:
Az agyag dagadjon, s ragadjon tovább,
Fújtak bele lelket, de hasztalan,
Ordítva foltoz szétszakadt ruhát.
Kő a kőhöz ütődik, kő követ követ,
Lavínia pedig a lélek-lavinát.
Illanó kő, kő-nehéz lélek,
Eljött, íme, a te nagy Időd,
Midőn a hanyag anyag csendre int,
A lélek pedig tovább riszál,
Kiáll a bőnös útszegélyre,
Hogy újra eladja magát,
Vagy átosonjon egy másik kőbe,
Hol a régi helyett szebb ruhát talál.
Agy az agyaghoz, kő a kőhöz,
Lélek a lékhez, tűz a tengerbe,
Ott majd örök csendet kaszál,
Felszáll a gránitporos égbe,
Hogy állán nőjön rőt színű szakáll.
Nagy Horváth Ilona
A gránit kora
A szivárvány időknek leáldozott…
Beköszönt lassan a gránit kora.
Szürkésre kopott éjszakák fedik fel
a kő kérlelhetetlen igazságait.
Illó a léghez,
csend a csendhez való.
Ordítás hiába keresi csendjét,
képzeli csak, hogy létezik.
Anyag találjon anyagot,
kő követ.
Az anyagban vígasztalódó anyagtalan
ordításra lel, aminek csendje nincs.
Alakja anyagot hiába idéz,
formája vágyát formálja csak,
vágyvezérelve ha anyagba csap,
hasadni kénytelen.
Foltozhatja szakadt valóját
reménytelen.
Az anyag konok akarása
rideg magát találja,
ha légbe szalad,
kerülve egyre kintebb, távolabb,
míg szeándékkal befelé halad…
Illó a léghez,
csend a csendhez való.
Az ordítás hiába keresi csendjét,
képzeli csak, hogy létezik.
Anyag találjon anyagot,
kő követ.
/2008 nyara/
Legutóbbi módosítás: 2011.05.05. @ 20:00 :: Csillag Endre
