B?re alatt tüzet vitt,
jutott elég a padokra a szélnek… kialudtam szemében belül.
Rohanó utaknak adott, a vízhangok végsebessége kapott fel,
egy utolsó sóhajtást gy?rtem tüd?mbe.
Bátor volt és könnyen ledobott hátáról,
ennyire emlékszem. Valaki mástól gy?jti nyakára már a csókokat.
Egy egész üres világ
üvegnyakat fog, tömény illat mellett tüntetnek a vágyak,
ha fémgy?r? lenne az ujjon,
azt is húzná a bánat, szerethet? bolondok,
akik keresnek borhoz poharat.
Mindenen túli szerepet adnék annak,
akit még egyszer magamon kívül úgy szeretnék…
Ismertelek, onnan a színes vidékr?l,
azóta is ugyanazon a póznán ugyanaz a sapka van,
zsidó csillagok úsznak a holdfény alján,
és az ablakon átvilágítana a természet járók szemei,
aztán dombhegyre ülnek, várják páros perceiket
és ott néha el is veszítik elhasznált életüket.
Mindig megvásárolják mások.
Én köszönöm a friss ízt, amit ízlelgethettem és belém öntöttél
áradó szereteted tartályából. Szerettem és vágyom
az almahúst szeret? n?t…
Legutóbbi módosítás: 2011.05.03. @ 18:48 :: Csonka János