A tettek többet beszélnek…
Ezt sosem szabad elfelejtenem…
Még jó, hogy bekapcsolva hagytam az éjszaka a laptopom, így talán teljes egészében leírhatok mindent.
Ezt sosem szabad elfelejtenem…
Az álom, mint mindig, most is tele volt pillanatnyi változásokkal, átalakulásokkal, de az a gondolat mögöttük, talán ez az, ami igazán megfogott.
A helyszín egy kávéház terasza, én, mint egy lebeg? szellem figyelem az eseményeket, ahogy édesanyámhoz odasétál egy bátortalan férfi, és a következ? beszélgetést folytatják le:
– Leülhetek ide? – hangja is, akárcsak testtartása, er?tlen.
– Igen, de tudod, ezt már egyszer megkérdezted t?lem.
Világra hozóm keze melletti citromos tea kezd átalakulni, mintha egy hatalmas leveses tál lenne. Kezében mégis villát fog kanál helyett, és a kiemelt tésztadarabokat eszegeti, miközben tovább folytatja:
– Elárulok egy titkot: az egész világ össze van kapcsolva, és egyben minden ember is. Ezért lesz az, hogy akárhányszor kérdezed meg, hogy csatlakozhatsz-e hozzám, én mindig igennel fogok válaszolni.
Mintha az ember er?södne a szavaitól. Tartása kiegyenesedik, és elkezd mosolyogni. A hangja pedig, mikor már elérte a hallhatóság szintjét, egyre ismer?sebb lesz.
– Akkor én most leülök ide, melléd.
– Tedd azt, csak vigyázz a varjakkal.
Észre se vettem eddig ?ket, pedig lehet, hogy mindvégig ott voltak. A levesestálban varjak áztatták magukat, édesanyám pedig a villával gyengéden átszúrt egyet, és kiemelte a víz/tea/leves fogságából.
A varjú nem kalimpált, még csak egy goromba károgást se hallatott. Csöndesen t?rt, majdnem, hogy boldogan nézett szülémre.
? pedig letolta ?t a villáról, és szabadon engedte.
– Látod, sosem félnek t?led, mert tudják, hogy segítesz nekik. Egy id? után, talán majd az emberek is ilyenek lesznek. Nem fognak rosszat feltételezni a másikról, és csöndesen t?rik, hogy segítsenek. Ha pedig a sors úgy hozza, egyszer majd viszonozzák.
A férfi ruházata öltönybe alakult át, arcát kitölti a mosoly, és a bizonytalanság teljesen elveszett a szeméb?l. Ekkor ismertem fel önmagamat.
– Köszönök mindent, Anya.
– Szívesen, és ne feledd: a tettek néha többet beszélnek mindennél.
Azzal kivett egy újabb varjút a tálból, az arcához simította, és rámosolygott. A szárnyas a cs?réb?l egy gyöngyfülbevalót tett édesanyám kezébe, majd letolta magát a villáról és elrepült…
A mosoly és a könnyes szem érdekes kombinációjával ébredtem. Tudom jól, hogy milyen nap van ma, és már azt is tudom, hogy mit fogok tenni.
Hat óra van. Ilyenkor szokott általában felkelni, de remélem, most tovább alszik. Ma igenis elkészítem neki a reggeli kávéját.
Mert a tettek néha többet beszélnek mindennél, és ezt sosem szabad elfelejtenem…
… A tálcán van minden, én pedig benyitok a szobába.
– Boldog Anyák napját!
Legutóbbi módosítás: 2011.05.01. @ 11:27 :: Deme Dávid
