Zárthelyi utáni kaotikus hangulat:
A fejem zúg, a beszélgetés hangja egyre csak er?södik, a kezem még remeg, és a létez? összes nyál elszivárgott a számból.
Utálom ezt az egész helyzetet! Egyszer?en csak azért, mert miután „megírtam” a zárthelyit (f?leg saját kútf?b?l, de azért egyes segédeszközöket igénybe véve), még itt kell maradnom, és a maradék fél órában szembesülök saját és csoporttársaim szenvedésével.
Annyi mást tudnék most csinálni, még ezalatt a fél óra alatt is. Kezdetnek mondjuk ehetnék is, hiszen azt a mai nap kicsit hanyagoltam. Ám miel?tt megjeleníthetném édesanyám aggódó arcát képzeletem kivetít?jén, a tanár hangja elhessegette a képet:
– Kiüríttetem a termet! – hangzott a fenyegetés.
– Vigyázzon tanár úr, mert a szaván fogom!
Jól esett visszavágni neki. Nemcsak a dolgozat nehézsége miatt, de még mellé kaptam a többiek elismer? nevetését is, ami máris jobbá tette a napomat.
A lelkes favéd? csak beszél tovább (igen, kicsit Green Peace-es), de engem eléggé hidegen hagy a coniuctivus megismerése.
Inkább írok a mai világ becsületességér?l. Nem akarok egyetlen szül?nek se csalódást okozni, de ha megfigyelem a társaimat (és persze önmagamat), a mostani dolgozat 99.9%-át végigpuskáztuk.
Persze jöhetnek a mentségek, mert van 160 oldal Római Jogból, azt is meg kéne még tanulni, és a fene foglalkozik a latinnal, de az igazat megvallva mindannyian tudjuk, hogy a latin elbliccelésével egyáltalán nem fogunk többet tanulni, nemhogy Római jogból, de másból sem. Bármi másból.
Mert az ember ilyen. Lusta, alkalomhajhász, és ha a legkisebb esélyét látja annak, hogy csalhat egy kicsit (függetlenül az aktuális tudásától), igenis élni fog vele.
?szinte leszek veled, kedves idegen, szerintem ez az egész nem más, mint egy univerzális csordaösztön. Mégis mire gondolok? Elárulom: valamikor a múltban egy ember elkezdett mindenben csalni, és amint erre a társai rájöttek, amellett, hogy megbüntették, ?k is megkezdték becsületességük eldobálását. Nem olyan mértékben persze, mint a legels?, de er?sen kihasználva a „mivel ? is megteheti/megtehette akkor én is”- elvet.
Ez pedig elindított egy lassan lezúduló lavinát, ami a mai napjainkra odáig jutott, hogy az átlagéletben is valami kis becstelenséggel kell élnünk, ha mással nem, hát puskáznunk a vizsgákon. Tudod kedves idegen, csak hogy jobb legyen az eredmény.
Azt hiszem most érkeztünk el ahhoz a részhez, kirekesztve a tanár tündérmackóját (akármi is legyen az), hogy a mélységesen becsületes és tisztességes emberekt?l elnézést kérjek.
Na, ez nem fog megtörténni!
Az okom rá pedig igen egyszer?: egy pár évvel ezel?tt még én is ezen buborékba zárt, álomvilágban él? emberek közé tartoztam, és szentül hangoztattam, hogy én mindig becsületes leszek és sosem fogok csalni. Most pedig itt vagyok, már húsz évesen, és nyugodtan kijelenthetem: Nem az a kérdés, hogy kihasználunk-e valamit, vagy csalunk-e valahol, hanem az, hogy ezeket mikor tesszük meg.
Közben Zsolt, mint lelkes fordító az „Éljünk Lesbiám!” mondatot „Éljenek a leszbikusaim!”-ra fordította, a csoport nem kis örömére, számomra pedig jelezve, hogy ideje lenne valami konklúziót vonnom.
Az órának lassan vége, az írásra kihagyott helyem is kezd betelni, tehát kedves idegen, íme:
Sose mondd azt magadról, hogy teljesen becsületes vagy, mert te is nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz, de azért sose szégyelld magad, mert kihasználod és élsz a lehet?ségeiddel.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.06. @ 09:35 :: Deme Dávid
