Kicsorbultak lelkemben a pengeéles szavak.
Nehezen érkezett meg az alkonyat,
kínos lassúsággal csöpögtek a percek,
még a szavak előtti múlt csordogált,
de már gyűltek a holnapi álmos tócsák.
Aki voltam, többé sosem lehetek.
Ócska, lyukas edényekben fogom fel
a perc-cseppeket, bámulom a mennyezeten
barnuló foltokat,
kapirgálom motyogva, s gyűjtögetem
szakadt kis kosaraimba. Rémülten kapkodok
a tűnő fényfoltok után, ha áttörnek néha
a mulandóság sűrű fátylán, mely előttem
fel sose lebben, hogy egy pillanatra
az igazságot láthassam.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.26. @ 06:35 :: Hevesi Éva
