(Kettős játszma)
Éjjel belém költözött
a fájdalom,
lázálom gyötört,
mennyi csillag ragyog
az ablakpárkányra
vetülve.
Földön oson a fény,
nem hiszem el,
az önkívülettől
kancsal a tudat,
faágak árnyékot öltenek,
és hajtogatják
visszatérő igazukat.
Ösztön alakja szuvas
fogakkal vicsorít,
a tudat hazudik,
Istenem, segíts,
ha ugyan vagy!
Mosolyom lanyhul,
karnyújtásnyira állsz tőlem.
Lovas fogat közeleg,
nem szabadkozhatsz,
patkók dobbanásai
temetik elporladt
szavam
– nem lehetek
szabad.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.15. @ 16:35 :: Horváth Nóra