Álmodtam ráncaidról ma éjjel.
Ahogyan lépteink a földúton futottak
végtelen végig, kéz a kézben,
mindig csak nekem mosolyogtak.
Levetkezett a szíved, lobbanásában
láttam lángját a kezdetnek és a végnek.
Elfújta minden ny?gét a halálnak,
átöleltél, míg útjaink összeégtek.
Lásd , füst és korom az arcom,
lassan elkoptattam már fényedet.
Fen?kések faragnak naponta élesebbé,
talpam alatt véreznek a kortalan kövek.
Messze vannak már azok a csendek.
Túl zajos nekik ez a szétfolyó világ.
Várom újra és újra a te álmod,
ahol h?s öledbe hajlanak a fák.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.12. @ 11:58 :: Janecskó Györgyi