I.
Otthonát nem hagyja el. Hová is mehetne az asszony, akinek pénzben már semmit sem ér a háza, bárgyermekkori álma volt a porta, kertje, fáinak összes gyümölcse. Életének minden verejtéke abban, néha szívem szakad a tudatban, hogy esténként az ablaka alá járnak a kölykök és az üvegre lehelt párába kereszteket rajzolnak ujjaikkal. Kuncogva mondják; Jó hecc. Az asszony odabent retteg. Imája hosszas, bár csak pár szóból áll; Most segíts meg Istenem, küldd hozzám a megváltót, vágyom már rég a jó halált.
/Valahová be kellene, hogy jelentse?
Nem először lenne összeverve…/
Legutóbbi módosítás: 2011.05.04. @ 04:46 :: Kőmüves Klára
