*
Hosszas a letenye, minden élő és holt
belekerült, ki körmenetébe belekóborolt.
Isten irgalma magasságos, akár az Ég,
nem reszketnek már a szentek sem,
holott itt a tél.
Ködök homályába vesztek az erdő fái,
a szakralitás ezeréves litániái
közöttük zajlottak és értünk zúgtak,
S mégis…
Gyermekként felvertem magányukat, úgy fáztam,
titkokat kerestem, ködökre vágytam,
s midőn…
Megriadtak a bujdosó levelek avarhantjai,
lelkem kútjában a víz indult rothadásnak.
Összekulcsoltam kezeim, évek múltak szűken,
vagy évszázadok peregtek, már nem emlékszem.
Szerelmed tüzétől bomlott ki tavaszom,
jőhetnek Tamások, mert felépült hegyemen a város.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.18. @ 17:15 :: M. Fehérvári Judit
