Végigolvastalak, már előre tudva a szavakat,
Amerikában a whiskyt csomagolják ilyen zacskóba,
amibe téged, kedvencemet: fonákján apró csillagok,
csillogó arany festékből, az első szakadásig
nem látszottak, mennyi út… így a címed kibújt,
lassan leszakad rólad ez a védő, meleg-barna háncs,
nekem nem nyújtottak gondolatokat a lapok,
maradt, mi rám maradt: érzés-varas homály.
Ülepedéses kövek gördültek bennem tőled, elbújtam, hátha
gyerektalpas szeretésből fakadna ajkadról a borízű
a szavak otthona, miben elém terítetted kincsben-ázott
ázott kincseid; rozsda-pecséted sem kerülte el sóhajom,
s én hajamba fúrtam megmaradt erőm neked,
temetkezel, pedig érted időtálló e néhány csenevész kinézetű
érzelem, csak olykor megesik, hogy elsomfordál az éterig.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.15. @ 07:08 :: Marthi Anna