bár erekkel szívhez köt a rög
bizony este a nappal szembe mentem
s elbódított-vakított érlelt menten
ahol mint fekv? n? kielégült melle
két kis halom közt lágyív? dombok
hosszan elnyúlt testében egy horhos
mely az alkonyi vágy vérsugarát ölelte
fátlan a fennsík már p?rén álmodozva
gondolatomba botló lábbal elheverve
hullok tehetetlenül a sugártenyeredre
mely testem ágán a rügyet lázba hozza
s könyörgöm könyörtelen elforgó égieknek
ne nyíljon magány sötétje örök ketrec
*
tudom s tudod s hiszed hogy holnap holnap
a szemközti fa ágai közt
hajnali fények rendre megbomolnak
bár erekkel szívhez köt a rög
a nélküledhez old s maradunk mind romoknak
Legutóbbi módosítás: 2011.05.27. @ 05:42 :: Radnai István
