A férfi kedvesen köszönt, majd behajolt kissé az újságos pavilonba. Cudar hideg, téli idő volt.
— A szokásosat? — kérdezte a középkorú, szemüveges hölgy, felnézve a rejtvényújságjából.
— Igen, azt legyen szíves! — mondta mosolyogva Iván, s felhajtotta kabátgallérját. Kicsit igazított kalapja szélén mielőtt a zsebébe nyúlt a pénzért. Hosszú, fekete szövetkabátja mély zsebében kotorászott. Jó anyagból készült a kabát. Első tekintetre elárulta viselőjének nincsenek filléres gondjai. Aztán a mozdulat, ahogy kivett egy marék pénzt… a forintok azt csörögték a markában, hogy bőven maradt még mögöttük.
— Sok az eladni való? — kérdezte az újságárus, mikor átnyújtotta a hirdetési lapot, de aztán meg is bánta a kérdését.
— Már ne haragudjon érte, nem kíváncsiskodom, csak néha jól esik pár szót váltani valakivel… — simított a szavain.
— Akad ez, az! — morogta a férfi.
— Lassan dél lesz, akár be is zárhatna, még megfázik! Jó napot! — vetette oda foghegyről és sietett a közelben álló autójához. Dühösen csapta be a kocsi ajtaját. Még hogy eladnivaló? Meg aztán mi köze bárkinek az ő életéhez? Igazított kicsit a visszapillantó tükrön, bele is tekintett indulás előtt. Ősz hajú férfi nézett rá, kicsit ritkuló hajjal…
— Magas homlok… — szokta mondani. Dús sörét szemöldöke alól most villámokat szórt mélybarna tekintete.
A kék Suzuki nagy motorhanggal indult.
— Hideg van! — gondolta Iván. Ügyet sem vetett a tövig nyomott gázpedálra. Nem sok műszaki érzékkel rendelkezett. A karosszéria jobban érdekelte. Így nevezte a nők fontos bájait. A rövid emelkedőkkel tűzdelt úton elmerengett, kit is talál majd az újság társkereső rovatában… Észre sem vette, hogy már tempósan halad fölfelé. Évek óta keres, gyakran talál is… kivetni valót.
Most, hogy egészen egyedül maradt szinte rögeszmésen kutat, nem akárkit. Tervei vannak, komoly tervek.
Lassan hajtott be a garázsba. Mielőtt felment volna a lakásba magához vett két üveg bort.
— Mára elég lesz — gondolta —, mértékletesen kell élni! — Az utóbbi időben úgy érezte kicsit túlzásba esett. Szerette a bort, a jó ételeket, élni szeretett volna még, végre úgy, igazán.
Nemrég múlt hatvan éves, akkor ez a kerek évszám kicsit megrémítette. Aztán elhessegette a gondolatot. Egyetlen fiának halála súlyos veszteség volt számára. Nem, mégsem halhat meg így. Ő Gáti Iván a megyeszerte ismert közéleti ember! Utódot szeretett volna.
Szeretett ő még sok dolgot. Miközben átnézte postaládájának tartalmát eszébe jutott a szomszéd faluból az asszony… micsoda keblek… szex nélkül semmit sem ér az élet! De hát, mégiscsak a szomszéd… szóval cigány asszony. Gondolkodott… tavaly nyáron mikor segített a kertjében… aztán ittak is valamit…
Tenyerében kellemes bizsergést érzett, de nem a hideg szél volt, ami beszaladt a lépcsőházba. Óvatosan becsukta az ajtót és felment a lakásába. Hóna alatt az újság, kezében a két üveg. Lassan nyitotta az ajtót. Orrát megcsapta valami kellemetlen párolgás a fürdőszoba felől, szúrós ammónia szag. Az ágynemű! Két napja beáztatta a fürdőkádba. Kicsit megizzadt azon az éjszakán, gondolta.
Mosni is kellene, de elhalasztotta. Most jobban érdekelte az újság. Leült a fotelba, elővette a szemüvegét, kényelmesen elhelyezkedett és böngészni kezdte a megfelelő rovatot.
Hosszan lapozgatott, több oldalt pásztázott a szeme, volt ott sok minden. Lassan elfáradt, ölébe engedte az újságot és elgondolkodott, majd újra felvette. Megállt a szeme egy helyen. Lassan bekarikázta, rajzolgatott körülötte, elmélázott.
Teltkarcsú, ötvenes hölgy… Gondolkodott. Ötvenes?
Gyereket már nem, de teltkarcsú… Egy próbát megér!
Bepötyögte a telefonba a számot. Kellemes női hang jelentkezett.
Rövid beszélgetés volt. Kiderült a hang tulajdonosa, Gizike a szomszéd megyében lakik egy szép kis faluban, a címét is megadta. Ha kedve van, meglátogathatja.
— No ez nem sokat vacakol! — gondolta.
Két nap múlva elutazott Gizikéhez. Előtte sokáig készülődött. Selyeminget vasalt, nyakkendőt válogatott, öltönyt keresett. Közben az járt a fejében, mit is illik vinni? Virágot. Meg eltett még egy üveg bort, ezzel mindenütt sikere volt.
– Folytatása következik –
Legutóbbi módosítás: 2011.05.27. @ 18:07 :: Sonkoly Éva
