Szilágyi Hajni - Lumen : Metamorfózis

(év)fordulóra

 

 

Elcsendesülve várod
azt a pillanatnyi lobbanást,
vad-szélben vágtázást,
az érzést, hogy
megkérgesedett szívedről
lehull az elátkozott idő(d) csendje.
De hiába a kitárulkozás,
– kalitka nélküli rabmadár –
lelked mélyében
hangtalan szakad
a fércelt álomvilág.

A lent már nem otthonod,
a fent messzi, fénytelen út.
árnyékba búvó
rögök vesznek körül.
Valahol, a kifakult égbolt
magányos felhőjén
most súlytalanul lebegsz.
örülsz, hogy élsz.
(bennem)
Csend mossa fáradt arcod,
a test rongyos álca rajtad,
békétlen szíved bordáid
alatt tombol. Feszít a kín,
vergődik benned a félelem, mert
tudod csak hinni nem akarod
a káprázat onnan már érinthetetlen…
– katarzis,

beteljesülés,

fájdalom,

magány,

rozsdás sínek,
jéghideg végállomás,
                                               halál –

árnyékba születtél vissza,
emlékeid fekete-fehérek,
fénytelen arcok rejtekében
kutatod menedéked…
Az angyalok is bűnbe esnek…
 
( súgod  )

– szárnyaid a szögről leakasztod –
A világ átrajzolódik körülötted,
visszazuhanva az idő kék-tömbjébe
lelked az ég kínpadjára cipeled.
(ma újra temetlek)

– a rögök egyre nagyobbak,
dacos hegyekké tornyosulnak,
hisz harminctavasznyi hiánya vagy a földnek,
éhes koldusa pokolnak és mennynek –

Legutóbbi módosítás: 2011.05.01. @ 14:27 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"