Jelen írás az esszé lényegét és megírásának ideális módszerét igyekszik feltárni. A témát Hamvas Béla esszér?l alkotott gondolatival vezetem be. Az esszé értelmezésér?l, az esszéírás mibenlétr?l írt alábbi pontokba szedett gondolatokat Hamvas Béla az Imaginárius könyvek cím? esszéjébe sz?tte bele. Azért használjuk itt fel, mert e gondolatok abszolút mértékadónak mondhatóak a téma szempontjából, valamint kiindulási pontjaink lesznek az írás második felében részletezett megállapításokhoz, kiegészítésekhez. Jelen írás nem Hamvast magyarázza, hanem hozzáír gondolatihoz.
Az esszé fogalma, témája és kifejezésmódja Hamvas értelmezésében
1. „Az esszéíró magatartásának legfontosabb ismertet?jele az iskolánkívüliség.
Magány függetlenség, szuverenitás és autonómia. Ezeknek az összetétele adja azt, ami az esszé lényege.”
2. „Az esszéíró mindennem?, már valahol, bárhol elhangzott véleménnyel szemben bizalmatlan.”
3. „Az esszé nem csatlakozott sem a tudományhoz, sem a valláshoz.
Miért? Mert a tudomány az okság elvén épült fel.
A kauzalitásból nem tud áttörni és kilépni, a következetesség eszel?se lesz.
…a vallás lírai.
Ebb?l következik, hogy az esszében egyenl? mértékben fontos a látás emelkedettsége, a gondolat morális intaktsága, s az, hogy véleményei megegyezzenek a szép élet képeivel.”
4. „Az esszé a m?vészetet azonban nem fogadja el, mert az az életet szebbé akarja tenni, mint amilyen, s ezért elrontja.”
5. „Az esszé nem is filozófia, mert az mindig rendszer.
Minden esszének különben pontosan ugyanolyan koncepcióra van szüksége, mint egy filozófia rendszernek. Így tehát minden esszéb?l kell? részletezéssel filozófiai rendszer készíthet?, s fordítva, minden filozófia rendszerb?l, a lényegtelent elhagyva, esszét lehet írni. A különbség az esszéista és filozófus között tehát az, hogy a filozófusnak egész életében csak egyetlen lényeges koncepciója van, az esszéistának pedig annyi, ahány esszét ír.
Az esszéista, mikor az egyik esszét a humanitásról befejezte, nyugodtan fog a másikhoz, amelyben a humanitást elveti.
…a fontos nem az, amit megállapít, hanem a vélemény értelmes volta, de mindenkfölött az ihlet min?sége, a koncepció mélysége, a teremt? gondolat szabad játéka és az emberi elhatározás az abszolútumban.”
6. „A rendszerfilozófus abból a meg nem bocsátható ügyefogyott el?ítéletb?l indul ki, hogy csak egyetlen tökéletes, ellentmondás nélküli rendszer van örökt?l fogva az id?k végezetéig, minden ember és minden világok számára csak egy. Az esszéista tudja, hogy ez az egy rendszer Isten tudása. S alázattal megelégszik az ellentmondásokkal.”
7. „Az esszéíró nem az »egyetlen-vélemény-sem« álláspontján van, hanem a »minden-vélemény« álláspontján.
Az esszéíró nem nihilista, hanem univerzalista.”
8. „…egyetlen véleménynek sem tulajdonít öröklétet. A vélemény nem is fontos. Ami fontos: a látás. A fontos a teória. A fontos a tehorein, a szent látásban való részesülés.
Egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt. Egy ilyen világ egy esszé.”
9. „Az esszényelvben, vagyis a par excellence prózában vidámság, komolyság, tömörség, leveg?s távlat, súly és könnyedség, mélység és világosság találkozik.”
10. „A dal, a dráma, a regény megengedhet magának homályt, mégis tökéletes lehet. Az esszé soha. Itt az értelemnek állandóan éppen úgy jelen kell lenni, mint a fantáziának, az érzésnek.
…az esszé leírásának csak akkor van jelent?sége, ha a képnek filozófiai, morális, pszichológiai távlata van.”
11. „Esszé éppen az, hogy rövid és tömör, s?rített és sz?kszavú. Az igazi esszéista theodiceát ír öt sorban és világtörténelmet három oldalon. Harminc lapnál hosszabb m?vekre az embernek csak akkor van szüksége, ha nem egészséges, és száz lapon mindent el lehet mondani.”
Következtetés és kiegészítés
Az esszé fogalma
Az esszé legegyszer?bben: a jelenleg rendelkezésre álló ismeretekb?l táplálkozó személyes vélemény, álláspont kifejtése valamely témában, melyre er?s befolyással van a szerz? aktuális, léthelyzetéb?l fakadó impressziója, sajátos néz?pontja.
Az esszé témája és kifejezésmódja
Az esszé nem kerüli a tudományos, a filozófiai, a vallási, a m?vészi, a politikai, vagy akár a mindennapi életet érint? témákat, s?t, ezek mindegyikéb?l merít. Akár egyetlen íráson belül megjelenhet e témák közül több is. Az esszé egy kicsit mindegyikr?l szól, de egyikkel sem azonosul önállóan, külön-külön.
Az esszéíró bármib?l képes témát teremteni, de sosem ír le lényegtelent, alázattal fordul az írásm? felé. Témává rajta keresztül azt tesz egy benyomást, hogy az az esszéista keze alatt egyszerre érik szépirodalommá, filozófiává, vallássá, költészetté stb.
Az esszé kifejezésmódja szépirodalmi igényesség?, tartalma pedig szerteágazó. Az esszéíró a tudományok határterületeit szélesen és elmosódva értelmezi és ennek megfelel?en kelt életre egy témát. Viszont közölt véleményét minden esetben átitatja saját individuumában felépített tudományközi, szintézisen alapuló látásmódja.
Az esszéíró munkamódszere a pillanatnyi helyzetfelismerés. A lét egy frissen elé táruló szeletkéjének leképezése, tulajdonságainak megragadása érzései és gondolatai által, ad hoc módon rendszerbe foglalva azt. Az utóbbiból következ?en tehát jellemz? az esszére a rendszerezettség, az aránylag logikus szerkezet is, mely bár szabad áramlást enged a gondolatoknak, de csak egy bizonyos keretrendszeren belül engedi meg magának a csapongást, az eredeti témához mindig ragaszkodik.
Ez a rendszer azonban az esszé lejegyzését követ?en rögtön fel is bomlik, mert az nem az elmét és annak képzeletvilágát akarja leképezni, hanem a létet. Az elme ragaszkodik ahhoz, hogy megkísérelje kalitkába zárni a lét egy pillanatát, annak képét kimerevítve, abban reménykedve, hogy az örökre úgy marad, csak, mert az akarat így rendelte. A lét viszont áramlik. A születésen, az életen, a halálon és a köztesléten keresztül beleáramlik mindenbe, ami része, tanulságul hagyva, hogy e folyamat a létezés egyetlen igazsága: vagyis semmi sem kimerevíthet?. Az esszé, mint a lét része, nem tesz mást, csak ráhagyatkozik a dolgok rendjére, áramlik a lét rendszere szerint. Mandala, melyet elkészítenek, hogy aztán elsöpörjék, jelezve, hogy a lét része, vagyis mulandó. Ennek megfelel?en van bevezetése, tehát megszületik, része a tárgyalás, vagyis az élet megnyilatkozása, öntudatra ébredése, kibontakozása, és végül a befejezés, vagy összegzés zárja, mintegy jelezve a közelg? és az utolsó sorral bekövetkez? elmúlást. Az esszé aztán megnyilvánulatlan marad, míg újra testet nem ölt a szerz? valamelyik soron következ? írásában. Az esszéíró éppen azért, mert felismerte m?vének mandala jellegét, nem fél megválni m?vét?l. Tudja, hogy a maradandóság csak látszat, az állandóságot pedig nem abban a viszonyrendszerben kell keresni, melyben az esszé születik.
Ahogy Hamvas is megjegyezte, az esszéista esszéi csupán egy-egy életfilozófia részleteit világítják meg, nem céljuk a szerz? konkrét és egész világfelfogásának rendszerez? reprezentálása.
Amit a szerz? az egyik bekezdésben megállapít, könnyen megcáfolhatja azt a következ?ben egy másik állítással úgy, hogy a két állítás nem ellentmond egymásnak, hanem együttesen alkot egészt.
Az esszé tulajdonképpen egyetlen gondolat kifejtése a gondolathoz kapcsolva a rendelkezésre álló legtöbb tényanyagot, vagy legalábbis a téma szempontjából aktuálisan mindenképpen jelent?snek mondhatót. Az esszé nem több egy felébred? érzésnél, impressziónál, ami aztán a lejegyzést követ?en el is hallgat, mivel célja csupán annyi volt, hogy felébredjen, beépüljön a szerz? gondolatvilágába, majd pedig a felismeréssel járó feszültség az írás formájában távozzon, a szerz?n kívülre kerüljön.
A szabadon megfogalmazott (tehát nem feladatként kiadott) esszé nem rövidebb 1 A/4-s oldanál, de nem is hosszabb – amennyiben valamely körülmény ezt nem zárja ki – 2 A/4-s oldalnál. Az 1 oldalnál rövidebb esszé nem elegend? az igényes témakifejtésre, a 2 oldalig nyúló pedig már könnyen dagályossá, terjeng?ssé, rendszertelenné válhat. Egy korrekt, kötetlen témájú esszét meg lehet fogalmazni átlagosan másfél A/4-s oldalban. Ennél hosszabb az esszé csak akkor lehet, ha azt a szerz? ténylegesen meg tudja tölteni tartalommal úgy, hogy a m? hatásfokát végig azonos szinten tartja. Mindennek ellenére, mivel az esszé a lét része, s annak törvénye szerint m?ködik, igazi kezdete és vége csak annyiban van, mint a testnek a lélekhez képest, mely a test halálával tovább él. Az esszé nem akkor kezd?dik, amikor a szerz? leírja és nincs vége az utolsó sor után. Leírt részei csupán bepillantások abba, aminek a szerz? részese, mint ahogy a lélek is csak bepillant az életbe olykor, míg egy-egy testet éppen magára ölt.
Az esszéírás nehézségei
Az esszéírásnak nincsenek nehézségei, csak az esszéírónak vannak korlátai. Az esszé megírásához mindössze két elem együttes jelenlétére van szükség: 1. legyen valakinek véleménye a kifejteni kívánt témáról; 2. legyen a témára vonatkozó ismerete is. A vélemény az ismeretekb?l és a tapasztalatokból alakul, így a második elem jelen esetben az els?dleges, mert annak hiányában nem létezhet az els?.
Az esszéírás szempontjából legfontosabb ismeretanyagot az élet ismerete jelenti. Esszét írni az nem tud, aki az életet egyáltalán nem vagy csak részlegesen ismeri, így annak valóságában elmerülni tökéletesen nem képes. Az esszében ugyanis nem tudományos álláspontokat vagy vallási alapvetéseket kell ismertetni, hanem bemutatni azt, hogy milyen szerelmesnek lenni az életbe. És miel?tt félreértenénk, meg kell jegyezni, hogy a szerelem jelen esetben sem csupán szépség, zsongás, káprázat. Velejár a szenvedés, a számvetés, a krízis és a katarzis is. Az esszéíró tehát ezek egymással való kapcsolatát, összefüggéseit látja és láttatja. Számára nem elkülönült témaegységek léteznek, hanem egyetlen témát ismertet különféle megközelítési szempontok alapján, alámerülve egy-egy szempont szerinti értékelés részletezésében.
Mivel az önkifejezés egyenesen arányos a személyiség fejlettségével, az, aki egy adott témában nem tudja kifejezni a véleményét, gondolatait a témához mérten egyszer?en éretlen személyiség struktúrával rendelkezik, ugyanis aki érett, abban megszólal az élet, akiben pedig megszólal az élet, abban kifejezésre is jut. És itt nem egyszer?n az értelmi vagy az érzelmi intelligencia mutatóira kell gondolni. Ezek önmagukban nem mutatnak rá arra a többletre, amit?l a személyiség valóban éretté válik. Valódi érettséget ugyanis a felismerés és az alapvet?, univerzális világtörvényhez igazodó élet és személyiségszervez?dés ad. Világtörvénynek pedig azt az emberiség fennállása óta létez? és belénk kódolt, minket körülvev? életrendet nevezzük, ami történelmi kortól és körülményekt?l függetlenül elidegeníthetetlen az emberi mivolttól. Ez az alapvet? természet, a lét és a benne létez?k ösztönös megnyilatkozása, az élet m?ködésének természetes, eredend? rendje. Nem kell itt semmi misztikusra gondolni, csupán arra, amit az ember önnön lényegének ismeretéb?l adódóan eredend?en ismer és ért. Olyan tudás és képesség ez, mely az emberiség története folyamán generációról generációra örökl?dik át, és mely minden emberi lény számára születést?l fogva adott, nem tudásának, illetve tudatos jelenségb?l tudatlanná válásának oka pedig egyszer?en a felejtés. Vagyis konkrétan az a jelenség, melynek köszönhet?en az ember a perszonalizálódás, társadalmi lénnyé válás folyamata közben megfeledkezik arról, amit születését?l fogva tudott, tehát életének a mindenségben betöltött szerepér?l és a helyes, alapvet? természete szerinti életvezetés sajátosságairól.
Hogy valaki mennyire érett személyiség, azt le lehet mérni azon, hogy egyáltalán képes-e egy témának neki kezdeni, illetve, azon, ha egy adott témát a jó, vagy a tökéletes színvonalhoz képest csak hiányosan, éretlenül fejt ki. A kommunikációs készség és a személyiség érettségének vagy éretlenségének összefüggése vitathatatlan. A megnyilatkozási képtelenség, a csend mindig hiányosságokra mutat rá. A csend jelent?ségét pedig itt széles értelemben kell vennünk, mert a csend nem csak akkor nyilvánul meg, ha valaki verbálisan hallgat, hanem akkor is, ha valakinek az értelme hallgat, vagyis egy adott téma kapcsán téves, a valóságtól eltér?, hiányos információkkal rendelkezik, és ezért hiányosan fejezi ki a valóságot. Mint, ahogy a teremtés és a lét sem néma, hanem átitatja az élet, minden, ami ennek valóságához kapcsolódik csak dinamikus, élettel teli lehet, csendes, néma, halott semmiképp sem. A valóság pedig mindig egyszer?, könnyed és magától értet?d?. Minden, ami ennek ellenében hat, világos, hogy nem a valóság része. Nehézségek mindig akkor mutatkoznak, amikor az élet elszakad természetes m?ködési rendjét?l. Ahogy az ember nem lehet önmaga és éppen ezért feszülté válik, ha más b?rébe akar bújni, úgy az élet sem lehet önmaga, ha nem a világtörvény szerint rendez?dik.
Tökéletes esszét az képes írni, aki megtalálta magát – vagyis az életet és a világrendet, mert az önálló valóság és a kollektív valóság nem különbözik, az individuum valósága megsz?nik akkor, ha felismeri a kollektív valóságot. És fordítva, aki megtalálta magát, képes a tökéletes esszé megírására, bármilyen témában. Egy-egy téma kifejtése az élet gyökereinek, mozgatórugóinak felkutatásához hasonló feladat.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Szinay Balázs
