Vandra Attila : Miért nem lett Samuka regényíró?

…kimerít?bb választ sohase kapott annál, hogy ââ?¬Å¾Olvasd a Brumit, a Brumit akarom!ââ?¬Â Ám ezúttal Samuka idegesebb lett a szokásosnál, s eképp nyilatkozott a világirodalom legszebb meséir?l:
– Azok hülye mesék!

 

 

Legtöbb embernél eljön az a pont, amikor beismeri önmagának: alig várja, szül? lehessen. Szül?nek lenni öröm, szó se róla, csak hát a jóból is megárt a sok. Például, amikor az a kis terrorista a kedvenc krímisorozatod közben jelenti ki:

– Ámosz vadzsok.

A TV el?tt még pizsamába lehet rázni az ebadtát, de a következ? kérés már teljesen inkompatibilis a krímivel:

– Olvassz meszét!

Ilyenkor a szolgálatos szül?nek nem biztos, hogy eszébe jut, hogy ? ebben a korban ezt egészen másképp mondta:

– Mongyá meszét!

S?t abban az id?ben nem létezett még TV és krimi. Az már a legtöbb szül?nek végleg kiesett az emlékezetéb?l, hogy mesemongyálás közben a szolgálatos szül?je id?nként a mondat közepén aludt bele kedvenc meséjének 1542-edikszeri elmesélésébe, vagy hogy komoly megrovásokkal illette a szül?jét, ha netán másképp mesélte, mint tegnap.

Szabolcs azon ritka szül?k közé tartozott, kit az emlékezete nem hagyta cserben, ha ilyesmi került szóba. Ett?l függetlenül a Mityánkot úgy mondta, hogy hozzáf?zte: “És tanítsd meg ezt az átkozott kölyköt mihamarább (mesét) olvasni!” No, jó, elismerem, ezt kiszíneztem. Nem épp így fogalmazott. Nem illik egy imába ilyen szövegeket foglalni.

Tény és való, hogy Isten szíve meglágyult az ismételt fohászokon, csak egy baj volt, hogy az isten alapfoglalkozása ügyvéd volt. Vagyis Samuka már négy és fél eves korában nemcsak ismerte a bet?ket, és folyékonyan össze tudta olvasni, hanem értette is, amit olvasott, pedig ez a képesség a legtöbb gyermeknél csak második, harmadik osztályban alakul ki. De hát a fohászba az nem volt belefoglalva, hogy Samuka élvezettel olvassa a meséskönyveket, csak az, hogy olvasni tudjon…

Ugyan Samuka nem egyszer bizonyítékát adta, hogy tud olvasni (például, amikor elolvasott olyasmit, amit nem kellett volna…), de még agyonütés terhe alatt se volt hajlandó mesét olvasni magának. Hogy miért, az egy másik történet. Tény, hogy Szabolcs hiába örvendezett annak, hogy fia már tud olvasni, az esti programja (a krimi legizgalmasabb része idején) maradt. Maradt annak ellenére, hogy Szabolcs sorba szerezte be a szebbnél szebb képes mesekönyveket, aminek láttán a legtöbb Samuka korabeli gyermek örömujjongásban tört volna ki. Ám Samuka nemhogy nem olvasta ?ket, de még azt se hagyta, hogy apja felolvasson bel?lük. Így kénytelen volt 125-ödször újra olvasni a Bodó Béla: Brumi a Balatonon cím? könyvét. Pedig annak szinte vele egyid?s példánya nem volt színes, csak néhány rajz tarkította oldalait. Már kívülr?l tudta. Igaz, ki miben b?nözik, abban b?nh?dik. Annak idején Szabolcs nagymamája is rendszeresen belealudt, a Monguzkás mesébe. S Szabolcs nem bocsátott: “Még egyszer!” követelte ugyanazon este negyedszer is, s nem t?rte a Rudyard Kipling történetének a megcsonkítását sem. Most visszakapta…

Egyik este Szabolcs fellázadt. Eldöntötte, hogy a sarkára áll, s lesz, ami lesz, csak felolvas a világirodalom legszebb meséib?l. Mi a szösz, ? itt az apa! Ha végighallgatja ez a büdös kölyök a Hófehérkét vagy a Piroskát, megszereti, s olvashat majd neki. A hátsó gondolat persze az volt, hogy megtetszik a sok szép mese, s hátha majd magától is leveszi a polcról, hogy újnál újabbakkal ismerkedjen…

A „sarokra állásnak” az lett a vége, hogy a világirodalom legszebb meséi akkora kezd?sebességgel kötöttek ki a sarokban, hogy a könyv lapjai kifordultak a kartonkötésb?l.

– De hát miért nem akarod meghallgatni ?ket? Azok a világ legszebb meséi! – kérdezte Szabolcs, amikor magához tért. Ezt a kérdést ugyan már sokszor feltette, de kimerít?bb választ sohase kapott annál, hogy „Olvasd a Brumit, a Brumit akarom!” Ám ezúttal Samuka idegesebb lett a szokásosnál, s eképp nyilatkozott a világirodalom legszebb meséir?l:

– Azok hülye mesék!

– De honnan tudod? Hiszen nem is hallottad ?ket! – habogott Szabolcs. Aztán eszébe jutott, hogy Samuka már kiscsoportos… – Mi nem tetszik bennük?

– Neked az a legh?bb vágyad, hogy arra aludj el, hogy „A farkas kitátotta a száját?” – kérdezett vissza Samuka.

Ett?l a kérdést?l aztán Szabolcsnak kezdett rémleni, hogy neki is voltak egykor rémálmai, melyekben az aznap olvasott mese figurái vállaltak f?szerepet… Szóval Samuka kiütéses gy?zelmet aratott ezzel a kérdéssel. Szabolcs viszont nem volt az az ember, aki egykönnyen feladja. Így egyik nap diadalmasan jelent meg Bodó Béla másik Brumi-könyvével: Brumi Mackóvárosban. S láss csodát, Samuka ujjongással fogadta!

Szabolcs korán ivott a medve… akarom mondani Brumi b?rére, hogy egy id?re megszabadult Brumi a Balatonontól. Amikor a végére értek, Samuka újabb Brumi-történetek után kezdett érdekl?dni. Szabolcsnak ett?l a perct?l kezdve újabb elfoglaltsága akadt: felhajtani az újabb Brumi-könyvet. Letagadni se lehetett létezésüket, mert az a fránya Móra Ferenc könyvkiadó reklámozta a már megjelent többi kötetet. S Samuka megtalálta…

De csak eljött a nap, amikor sikerült beszerezni-kiolvasni az utolsó Brumi-történetet is.

– S Bodó Béla bácsi mikorra fejezi be a következ?t?

Szabolcs kénytelen-kelletlen bevallotta, hogy soha, mert Bodó Béla bácsi már nincs az él?k sorában. Mivel Szabolcs nem volt Bodó Béla temetésén, nem tudta egyértelm?en eldönteni, hogy siratta-e meg valaki Bodó Bélát annyira ?szintén, mint Samuka. Ebédig se Szabolcsnak, se a férjét felváltó Enik?nek nem sikerült megnyugtatnia, bármivel próbálkoztak, Samuka visszatért az elromlott patefon-lemezre.

– S ki ír most a gyermekeknek újabb Brumi-történetet?

Ebéd után Samuka elvonult a szobájába tovább nyalogatni sebeit. Enik? és Szabolcs a közös mosogatás ürügyén tartottak sikertelen brainstormingot a Samuka megvigasztalásának stratégiáit illet?en. Semmi okosat nem tudtak kitalálni. Enik?nek t?nt fel a túlzott csend a gyermekszobában. Mert hát annál, hogy a gyermek zavarja a szomszédokat, csak egy veszélyesebb létezik. Ha csendben van…

Szabolcs a Samuka szobája elé settenkedett. Zárt ajtón keresztül is ki lehetett venni a számítógép h?t?jének alapzúgását, de nem hallatszott Samuka akkoriban kedvenc játékának jellegzetes zenei aláfestése. „Lesz, ami lesz” – gondolta Szabolcs, és óvatosan benyitott. Samuka annyira bele volt merülve a dolgába, hogy észre se vette apja megjelenését.

Amikor Szabolcs újra megjelent a konyhában, Enik? azonnal kérd?re vonta.

– Mit csinál?

– Regényt ír…

– Tessééék?

– Az a címe: Brumi sízik. Úgy döntött, hogy ha már Bodó Béla bácsi meghalt, megírja ? a folytatást.

– Na, erre kíváncsi vagyok – hökkent meg Enik?.

– Nem veszi jó néven, ha belekontárkodunk. Amikor észrevett, azonnal eltüntette a képerny?r?l. Kitessékelt a szobájából.

– Legalább csendben lesz egy ideig.

– Az el?bb nem azért aggódtál, hogy csendben van? – kajánkodott Szabolcs.

Aztán már az lett az anyai probléma, hogy Samuka egész nap a számítógép el?tt ül. Nem mintha addig is nem ült volna ott sokat. De hát az anya az anya, és neki muszáj aggódnia. Ürügy az kerül. Jó, na ismerjük be, Szabolcs se állta meg, hogy ne kérdezzen rá Samukára, hogy miként halad a regényével. Samuka elég gondterhelt arccal hárította el a felvilágosítást.

– De amikor készen vagy, ugye megmutatod? – zsarolta meg Szabolcs a fiát.

Samuka beleegyez?en bólintott. Másnap megjelent, s jelentette, befejezte a regényt. Nem volt túl lelkes.

Szabolcs megnézte. Az els? fejezet majdnem egy oldal volt. A második egy fél. A harmadik alig több, mint egy negyed. Az ötödik egy bekezdés. Az utolsó fejezet csak egy mondat.

– Elolvashatom? – kért Szabolcs engedélyt.

Samuka beleegyez?en bólintott. Szabolcs a felénél tarthatott, amikor Samuka rákérdett:

– Ugye az írók nagyon sok pénzt kapnak, ha regényt írnak?

– Hááát… – kereste a választ Szabolcs, nem tudván mire vélje a hangnemet.

– Mert annyi, de annyi munka van vele…

Szabolcs kés?bb megbánta az ?szinte felvilágosítást, hogy elmondta Samukának, az író csak akkor nyer a könyvén, ha nagyon híres író. Mert a könyv árának egyharmada az el?állítási ár, a második egyharmada a kiadó nyeresége, a harmadik harmad a keresked?ké. Az író jó, ha megkapja az egyhuszadát, amib?l még adót fizet, s állja a saját költségeit is…

– Ez nem igazság! – háborodott fel a kis írópalánta.

Így a Samuka Brumi-trilógiájából nem lett semmi. Maradt az els? kötet, mely egy gyermeklapban jelent meg. Hiába nyert vele Samuka különdíjat, az se vette le a lábáról. Az ember óvodáskorban még nagyon anyagias.

 

Legutóbbi módosítás: 2011.05.26. @ 11:28 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 758 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.