A Mátrába vivő buszpályaudvar várótermében még vihar előtti volt a csend, és senki nem gondolt a küszöbön álló és ott leselkedő viharral.
A váróterem legyei mind egytől-egyig nyughatatlanok voltak, mint akik az esti eligazítást várják — mindeközben meg kíváncsian lesik — a Bátor légy folytatásos adását, melynek most ezen buszpályaudvar ad otthont.
Magam nem kívánok szerepelni az adásban, mégis ott legyeskednek hívatlanul körülöttem.
A rettenetes vihar azonban már itt van, s az épület tetőzetének bontásával foglalkozik — valamint a buszpark légkondicionálásán próbál meg állítani, miközben ide-oda hajigálja könnyűszerrel az autóbuszokat.
Nyilvánvalóan mindenki a váróterembe szorul, hol elkezdődhet egy végtelennek tűnő várakozás.
Egy ceruzaelemeket áruló nő jelenik meg, és úgy kínálja elemeit, hogy abban benne van teljesen, egy egész/en/ elrontott élet.
A nő szemeiből azonban nyomban rád ismerek, de nem értem, hogy miként kerülsz megint a leglehetetlenebb helyzetekben is mellém/?/.
A pénztárhoz megyek, hogy két jegyet váltsak a Mátrába, ám már csupán egyetlen szabad hely maradt, s álló utas meg újabban nem utazhat autóbuszokon — a BKV-t leszámítva.
A pénztárosban azonnal sorsodra ismersz, mely sohasem engedett /téged/ irányomba.
A Mátrában keletkezett rette-netes nagy /szél/vihar nem tudna megnyugodni — benned.
Életednek legkedvesebb elemeit, miért is kellett átváltanod ráfizetéses elemkereskedésre?
Majd hangszórókon át bemondják, hogy a folytatásban nem indítanak több autóbuszjáratot a Mátrába, a katasztrofális időjárási viszonyokra való tekintettel…
A legyek munkaideje közben lejár, s átadják szolgálatukat a szúnyogoknak, amelyek eligazítás nélkül is képesek ellátni szolgálatul elvállalt feladatukat.
Végigmérem tekintetemmel a váróterem elkeseredett és megfáradt embereit, de Te már nem vagy ott.
Majd egy újabb handlészerű elemárus emelkedik ki az utasok egyforma arcúságából.
Egyenesen felém tart, s nehogy elmulasszam a soha vissza nem térő alkalmat, mivel most egy rendkívüli akció keretében, három darab áráért, két darab elemet kaphatok kézbe – hiszen ilyen ítéletidőben nincs elem utánpótlás /válogatott/, s válogathatok az elemek közül, ugyanis már pusztán két eleme maradt — a kettőből.
Befejezem, még mielőtt újabb elemárus érkezne környezetembe.
Közben ráébredek — ha nagy későre is —, hogy emberi természeted elemeinek végkiárusításába kezdtél, melynek készlete úgy érzem kifogyhatatlan.
A Mátra túléli a viharokat, s talán magam is túlélem azokat — ellenben a viharutáni csendet már nem fogom tudni megszokni, s az élet valamennyi elemében csak téged foglak keresni —, mint a vihart is átvészelő szárazelemet, melyet könnyeiddel öntözöl meg.
Mátraballa – 2011. jún. 05.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.10. @ 10:41 :: Bősze Emil Miklós