Saját fénykép
A Tiszavirágok szobránál megálltunk,
karcsú derekad átfonta kezem.
Hallgattál. A lárvákra gondoltam,
a párórásan is teljes, kérész-életen.
Néztük, csak folyt a virágzó temet?.
Telehold kelt a Tisza felett,
s a gesztenyék féltve nyújtották sötétbe
villanyfényt?l átsz?rt leveleiket.
Lassú andalgás: néhányan a hídon,
könny? kis séta, oda-vissza út.
Itt-élt ?seim árnyai sejlettek,
mondani akart valamit a múlt.
Vagy mondott is? Hiába hallgatóztam,
szökését fel nem fogja értelem,
hová t?nhet a rázúdult képekkel
mindig odább szökken? jelen.
A folyót értjük: tenger-atyja várja…
Minket csak a vég, egyhangú rögök.
Rám néztél ekkor. Tekintetedben
csillag-távolok, végtelen körök.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.27. @ 10:32 :: dudás sándor