2.
Karola a konyha előtt kilépett a munkába indulók közül. Oldalra állt, karjait egy megmagyarázhatatlan pózzal vállból előre lógatta. Ezáltal görbe, és alázatos tartása lett. Mereven, előre nézve állt, állát sem emelte fel, így kért engedélyt, hogy leváljon a csoportról. Így állt mindaddig szemrebbenés nélkül, amíg az őr engedélyt adott a lelépésre.
Ide, a konyhára volt beosztva munkára. Maga kérte így. Némi örömöt nyújtott neki, hogy maga választhatott. Mehetett volna irodára is dolgozni, de mindig szeretett főzni, s gondolta, ha már itt van, ha lehetséges, azt teszi, amit szeret. Ráadásul jól tartja a többi elitéltet. Jó szakácsa volt a konyhának, nem lehet rá egy rossz szót sem szólni, ízletesen főzött, és gyakran megengedte Karolának, amikor már megismerte, hogy egyedül készítsen egyes ételeket, amíg ő az irodában adminisztrál. Megbízott benne. Különös elégtételt nyújtott ezzel neki. Eleinte csak ízesíthette az egyes fogásokat, tisztította a hozzávalókat. Már önállóan is dolgozhatott esetenként. Nem állt túl sok anyag a rendelkezésére, de fűszereket kapott, s a szójával is jól gazdálkodott.
Most először elmosogatták néhány asszonnyal a reggeli edényt, de már korábban kiadta nekik a krumplit, s a zöldséget előkészítésre. Ízletes, tápláló levest akart készíteni.
Otthon is szeretett változatos ételeket összeállítani saját magának, amikor még csak egyedül élt. Természetes tehát, hogy amikor összekerültek, Gerőt, a férjét is elkényeztette ezzel. Szerette meglepni a férfit különleges ételekkel, amelyek leírását lapokból ollózta, és olyanokkal is, amelyeket ő kísérletezett ki, már korábban. Érdemes is volt, mert nagyon hálás közönségnek bizonyult a társa. Valóságos ínyenc, mint kiderült róla, aki lelkendezve köszönte meg – kezét csókolva, cirógatva –, ha valami újdonsággal kedveskedett neki. Később már valódi szertartás alakult ki az étkezések körül. Természetesen, csak ha ráértek. Egy ideig főzött, díszítette a tálakat, a férfi terített, de attól a pillanattól, hogy asztalhoz ültek, ő már nem is állhatott fel többé. Gerő átvette tőle a felszolgálás szerepét. A továbbiakban mindent ő intézett, mint egy jó inas. Égő gyertyát helyezett az asztalra, helyette viszont azt kérte, hogy öltözzön át a vacsorához. Ettől kezdve úgy szolgálta ki Karolát, hogy átalakult vendéggé a saját étkezőjében, és még a mosogatógépet is a férfi töltötte meg, indította be vacsora végén.
Merengve csorgatta az edényre az öblítővizet, mert olyan fertőtlenítő szaga volt, hogy magáról tudta, ebben a legjobb ízek is eltorzulnak. A víz csordogált, közben emlékezett.
Huszonöt éves volt, amikor megismerték egymást, akkor ez még messze nem volt szerelem, csak jó ismeretség. Régebben kemény munkaidőben alakította, teremtette meg a jövőjét, alkalmasint természetesnek tartotta, hogy sok időt tölt a munkahelyén. Pontosabban csaknem minden idejét ott töltötte. Az egyetem elvégzése óta közgazdasági ismereteit értékesíti, mellette kommunikációs ismereteit hasznosítja egy szerencsésen elnyert munkahelyen. Természetesen voltak korábban is kapcsolatai fiatal férfiakkal, de unalmas, elkényeztetett fiúkákra akadt csupán, akik még szexuálisan is igénytelennek bizonyultak. Elvárásaik csak külsőségekre, rövid komplikáció nélküli szexusra korlátozódtak, szellemi érdeklődésüket bőven kielégítette egy–két bulvár lap. Meg is állapította, hogy különös képességgel vonzza magához azokat a férfiakat, akiket már megismerésük pillanatában el kellett volna utasítania. Zavarta, mert nem tudta eldönteni, hogy ő lenne ennyire válogatós, vagy ilyenek a korosztálya fiúi. Egyébként sem szerette ezeket az anyja babája, elkényeztetett, férfinak sem igen nevezhető képződményeket, akik mellesleg az egész kapcsolatban fantáziátlannak bizonyultak, s ez keveredett egy fajta – számára megmagyarázhatatlan – határtalan önzéssel. Ezért a valóságban inkább szingli életmódot folytatott. Pedig mutatós nő volt. Dús barna haj keretezte ovális arcát, mellyel jól bánt, szép frizurákat tudott kanyarítani pillanatok alatt. Sminkjével is ügyesen sáfárkodott, előnyösen, gyorsan különlegessé varázsolta arcát. Anyjáék, akik ugyan nem voltak öregek, de hagyományos kultúrában nőttek fel, nem így képzelték számára az életet. Szünet nélkül kérdezősködtek, meddig akarja még nyugtalanságban tartani őket? Biztonságban akarják tudni, szerető férj oldalán. Lakást vásároltak a számára, kifizették a beugró összeget, a részleteket viszont már maga törlesztette. A berendezéshez régiségboltokban kutakodott ritka szabadidejében, antik dolgok között turkált, onnan vásárolt lerobbant bútorokat, dísztárgyakat. Azokat újíttatta fel. Ritkán vásárolt egy–egy darabot, de nagyon igényesen válogatott. Ráért.
Így lassan szépült az otthona. Azon túl, hogy szabadideje sem volt sok, nem is siettette a dolgot. Sikerült jó üzleteket kötnie vállalata számára, ezért meg is becsülték anyagilag, de igénybe is vették az idejét amúgy magyar módra. Noha, ugyanezt hallja azoktól is, akik külföldre szerződtek.
Arra különös gondja volt, hogy állandóan talonban tartson újabb lehetőséget is, ha itt megszűnne a munka. Netalán a vállalat. Ez volt a legfárasztóbb számára, ez a szüntelen előre gondolkodás. Ezzel együtt kénytelen volt vele, mert mindenfelől azt tapasztalta, hogy a legjobb munkahelyek szűnnek meg egyik napról a másikra. Anyuékat viszont – számára idegesítően – őrölte fel az állandó aggodalom érte. Hiába mondta, hogy nem kell őt félteni, megoldja a dolgait, s hogy mindenki hasonló cipőben jár manapság. S, hogy stabilitásra a közeljövőben senki nem gondolhat a honban, ahol élnek. Természetesen aggódtak tovább, és kérlelték, lassítson, ne fárassza le magát annyira, hogy aztán szóba se lehet állni vele, míg ki nem pihente magát. Valóban voltak rossz időszakai, amikor éjjel–nappal foglalkoztatta valami, vagy időre kellett elkészülnie nehéz munkával, de utána nagyokat pihent, és gyorsan regenerálódott.
Gerőt baráti társaságban ismerte meg. Rosszkedvű, duzzogó férfinak tűnt, aki jellemzően mindig mindennel, mondhatni, az egész világgal elégedetlen hatást keltett. Nem is nagyon tetszett neki akkor. A jó humorú, kiegyensúlyozott, férfias férfiak iránt érdeklődött, Gerőre pedig nem a vidámság volt a jellemző. Egyelőre a műveltségét sem fitogtatta. Viszont erőteljes volt, és férfias. Tudta róla, hogy elvált, gyerekei az asszonynál maradtak, és meglehetősen kifosztotta a válás. Jóval később derült ki, hogy lelkileg lett igazán vesztes: Kamaszodó gyerekei az anyjukhoz húznak, nála csak akkor jelentkeznek, ha szükségük van valamire. Pénzre, farmerra, bármire. Ellenkező esetben lerázzák magukról.
Egyszer, jókora idő elteltével, amikor már szinte nem is emlékezett rá, felhívta telefonon, és vacsorázni invitálta. Akkor neki nem volt alkalmas az időpont, éppen túlóráznia kellett, később ő jelentkezett, hogy most van ráérő ideje.
Nem nagyon tudtak miről beszélni. A gyerekeiről a férfi szinte semmit nem beszélt, az tabu téma volt, miként az is, miért vált el. Maradt a munkahely, s a főzés.
Az étterem, ahova betévedtek, nem volt valami jó választás, a férfi morgott, hogy itt nem jó a szakács. Máshol sem. Amióta egyedül van, albérletben él, s nem főzhet magának, nem is evett jó ízűt.
– Nem engedi a házi néni, hogy bemenj a konyhába?
– Későn érek haza, olyankor már nem csörömpölhetek, azon kívül, hogy már nem is kívánnám, amire elkészül. Különben sem igazán pedáns a konyha ott, ahol lakom, pedig az számomra elsőrendű követelmény. A feleségem nem szeretett főzni, rám is bízta, valahányszor tehette, de a konyha körülötte tiszta volt, mint a pohár.
Megtudta még, hogy a számítógép programozás olyan foglalkozás, mely roppant rendetlen életmóddal jár. Többnyire egy, esetleg két munkára szerződtetik, ilyenkor nincs munkaidő, nincs megállás. Egy–egy ilyen megbízással nagy pénzeket lehet keresni, de megszűnik a családi élet, miként minden más is arra az időre. Ha szüneteltet, megteheti a saját kontójára, lazíthat, de főleg retteghet, hogy elfogy a pénz. Arra pedig az a jellemző, hogy állandóan elfogy. Akinek családja van, meg sem nagyon engedheti magának, hogy elszalasszon egy lehetőséget. Ezt az örökös távollétet, vagy bezárkózást a szobájába, megszenvedi a család. Aztán az asszony is, a család is megszokja, hogy pénz mindig van, a családfővel viszont semmi gond, merthogy nincs is jelen. A gyerekek megmenekülnek az alkalmi neveléstől, az asszony pedig egyedülállónak tekinti magát.
Mindezt csak általánosságban mondta el, nem magára vonatkoztatva, de nem volt nehéz rájönnie, hogy így ment tönkre az élete. Szánalomból meghívta vacsorára. Ha már ennyire szereti a hasát, legyen egy jó napja – gondolta. Viszont, ha már felcsap háziasszonynak, a szüleit is meghívja, mert mostanában egyre ritkábban tudott velük összejönni, és mert nem is nagyon akart kettesben maradni vele. Mondhatni, csak megszánta.
Nos, a vacsora nagyszerűen sikerült, a szülei pedig beleszerettek a férfiba. Ez már komoly ember, valódi egzisztencia, jóképű, udvarias. Meg is hívták magukhoz is vacsorára. Később Gerő ajánlotta fel, hogy ha megengedné, most ő főzne, és ide hívná meg a szüleit is. Királyi vacsorát készített, ízlésesen díszítette az asztalt, és a tálakat. Aztán hetekre eltűnt, mert hihetően záros határidejű munkát kapott. Nem biztos, nem nézett utána, nem is nagyon érdekelte.
Amikor ismét felbukkant, a munkahelye előtt várta egy rózsacsokor társaságában. Szemerkélő esőben lépett ki az épületből, amikor meglátta. Jó ideje várhatott rá. Hóna alatt egy összecsavart papírtekercs eléggé megviselt állapotban. Kabátja is fényes a vízcseppektől, barett sapkája is átnedvesedett, a virágokon viszont látszott, hogy felüdültek. Mondta, sajnálja, a virágot elfogadja, de neki most nyelvórája van. Gerőt ez nem zavarta. Felajánlotta, hogy, két óra múlva elmegy elé a megadott címre.
Nem ment, s ő meg sem lepődött ezen, csak a kapuban, mert ott álldogált, mindenféle élelmiszerrel felszerelve, amit aztán ketten fogyasztottak el.
Hoppá, már oda kell tenni a kelkáposztát, a pörköltnek is meg kell puhulnia. Nincs idő merengeni az élet változékonyságán. Kérte a darabolt hagymát, gondosan tette mellé a köményt, lecsót bőségesen, sózott, borsozott, és nagyon ügyelt hogy jó ízeket hozzon össze. A végén a hús közé tette az előre beáztatott szójakockát, hogy legyen idejük összeérni az ízeknek.
Amíg felügyelte a fövő ételt, még a társainak is a lelkére kötötte, hogy sok fokhagymát tegyenek a rántásba, de ügyeljenek, hogy világos maradjon.
– Hol tanultál te meg, ilyen jól főzni? – kérdezte Irénke. – Taníts már engem is, mert az uram még sose dicsérte meg a főztömet.
– Szísen memuatok minent, amit tudok. Én is a féhem kedvéht tautam meg minnt. Szeree a jó éeleet.
Fel sem tűnt neki, hogy elérzéstelenedik a torka, hogy nem forog a nyelve, hogy valami nincs rendben a beszédével.
Erősen hazaképzelte magát a gazdagon felszerelt konyhájába:
Megrakta köténye zsebeit rengeteg fűszerrel, s mindig azt szedte elő, amiről már tudta, illik azokhoz az alapanyagokhoz, melyekkel dolgozik. A fűszereket már eleve használati sorrendben rakta a zsebekbe, hogy az idővel jól gazdálkodjon. Ha jól sikerült egy–egy ételkompozíció, utóbb fel is jegyezte, miből mennyit használt az ízesítéshez.
Mire felocsúdott, egymás mellett éltek. Az ezt megelőző időről szinte nincs is emléke. Nagyon sokat dolgoztak, ritkán találkoztak, a jelek viszont azt mutatják, egyre szívesebben töltötték együtt az egyre több időt. Már tudta róla, hogy van humora, ha egy kicsit fanyar is, az is kiderült, hogy művelt ember, szívesen jár színházba, hangversenyre, maga is szívesen zenél. Figyelmes, türelmes, megértő társnak ígérkezett. Amikor összeköltöztek, gyengéd figyelemmel vették körül, szinte tanulták egymást. Jártak moziba, színházba, mindenfelé vagy sehova, csaptak nagy vacsorákat és ettek anyunál. Hívtak vendégeket, és jártak vendégségbe. Rendszer csak annyira volt az életükben, hogy rengeteget dolgoztak. Hol egyikük veszett el rövidebb–hosszabb időre, hol másikuk, attól függően, melyiküknél volt nagy a hajtás.
Volt az életükben tanfolyam, külföldi út, és munkahelyváltás, de nem volt vita, s nem volt veszekedés. Az elfoglaltságukat természetesen bejelentették egymásnak, de nem is veszélyeztették a másik magánéletét. Nem telepedtek rá a párjukra. Bizalommal kezelték egymást, szerettek együtt lenni, ha úgy alakult, megunni egymást – arra nem volt idejük. Nem tomboló szerelem volt az övék, inkább az egészséges jóízű szeretkezések, és a kellemes egymás mellett élés megélése dominált. Még azt sem rendezték magukban, hogy szerelem–e közöttük, amit éreznek, vagy valami egymásrautaltság; csupán azt érzékelték, jó az együttlét, és talán titkuk sem volt egymás előtt. Ha pedig mégis előfordult, észre sem vették, mert az elhallgatott dolgokat magánügynek tekintették. Nem akartak mindenáron vájkálni egymás agyában, lelkében. Kimondatlan társai, mentsvára akartak lenni egymásnak, nem zsarnoka.
Miután környezetükben ugyanilyen, vagy legalábbis hasonló életformát élt mindenki, senki sem ütközött meg ezen a rablánc nélküli kapcsolaton.
Karola időnként – ha kisbabás családdal jött össze, és főleg, ha ideje engedte – elmerengett azon, milyen aranyosak az apró kis kölykök, bár a kamaszokról is ez volt a véleménye. Tudta, hogy ő még nem engedheti meg magának, hogy erre gondoljon, s csak azon aggódott, ki ne fusson az időből. Ez a szemlélet úgy benne volt már a köztudatban, hogy a diplomás fiatal nők nem is nagyon foglalkoztak az utódlás kérdésével. Ha szültek is, nem utódról volt szó, hanem valami mástól elirigyelt ismeretlen kellemes állapotról, és tüneményes kisbabákról. Persze nem így mondták ki ezt. Tény, hogy ezek a fiatal, mindent tudni és előteremteni akaró nők annyira önállóak voltak, hogy nem igen óhajtották megterhelni az életüket gyerekekkel. Lemondani sem tudtak, akartak semmiről, ami eddig megszokottá vált az életükben, otthon maradni sem óhajtottak hosszú időre. Ez a tény arról informálta a világot, hogy nekik igazán nem hiányzik a gyermek a környezetükből. Az otthonukat már eleve nem úgy rendezték be, hogy ott egy gyermek központi tényező lehetett volna. Környezetük szép volt és elegáns, drága és kényelmes, egy vagy két személyre tervezett. Ha netalán felmerült az együtt élő szülőpárok között a gyermek gondolata, nem is nagyon gondolkodtak többről, mint egyről. Amivel természetesen nem siettek. Persze az idő előrehaladásával, amikor már felmerült, hogy esetleg nem is szülhetnek, sokuknál előtérbe került a gyermek utáni vágy, elkezdtek félni, hogy kifutnak az időből, ilyenkor kalákában, mondhatni versengve szültek és hozták világra, a ki tudja hányadik kapcsolatból születendő újabb testvérkéket. Hiszen alig akadt valaki, aki első kapcsolatban élt volna, s társuk is el–elhagyott különböző házasságaiban egy–egy gyermeket. Netán hoztak is magukkal egyet.
Az a gondolat fel sem vetődik ilyenkor, hogy a most érkező gyermek már valaki testvérkéjének születik, aki nincs ugyan jelen, de létezik. Más családban él, de neki a nem is ismert, nem is kívánt féltestvérével osztoznia kell a szülői szereteten. Az igazi szülőnek nagy a szíve, mindenki belefér, de azzal illik számolni, hogy a távolság megingatja ezt a nemes érzést. A gyakorlat is azt mutatja, hogy a szanaszét szórt testvérkék nem is ismerik egymást igazán, és soha nem lesznek egymás támaszai. Ha mégis, az az unikum. Csak az újszülött a boldog, most még körülrajongott, s nem tudja, hogy a régi már eleve vesztes, kifosztott, még akkor is, ha szereti és szeretetével követi az elköltözött szülő. Az a gondolat sem igen foglalkoztatott senkit, hogy követheti két családban valaki a korábbi sajátját, különösen, ha itt kap egy újabbat, kisebbet, imádni valót. A végén már azt sem tudják az apák, hová szaladjanak, hogy érzelmeiket szétaprózhassák csemetéik között. Mert ajándékra, pénzre már a legritkább esetben, s a legjobb keresetűeknél futja. A régi kapcsolat kiürül, elfárad, s a gyerek nem érzi magát igazán fontosnak sehol. Már megszenvedte, hogy eltűnt a közeléből egy szeretett fél, aki eddig a biztonságot jelentette számára. Aki eddig hatalmas volt és megbízható, mint a kőszikla, erős, okos és biztonságos, mégis el tudta őt hagyni. Meg azért is, mert neki anya és apa együtt egész, együtt van rájuk szüksége. Fájdalom, az elvált gyerekek közül sok saját hibájának, bűnének tulajdonítja, hogy kivált anya, vagy apa a családból. Ezt a gondolatot az is erősíti benne, ha nagyritkán, vagy akár rendszeresen haza is viszi új kapcsolatába az eltávozott fél, nem tud kizárólag vele törődni, csak az övé lenni, holott az elhagyottnak, csak a saját tulajdon szülőjére lenne – legalább arra a rövid időre – szüksége.
Karola nem emlékszik már, hogyan alakult, hihetően a férfi tartózkodott attól, hogy beszéljen a gyerekeiről, vagy hogy megismerjék egymást. Pedig ő nem zárkózott volna el attól, hogy időnként egyik vagy másik, esetleg mindkettő náluk töltse a hét végét, de ez szóba sem kerülhetett, mert Gerő annyira védte ezt a magánszférájának tekintett témát, hogy alkalmat sem adott arra, hogy felajánlhassa.
– Karola, hallottad, hogy Piri gyereket szült az éjjel?
– Szegny!
Többet nem szólt, mert feltűnt az őr a közelükben. Csak amikor már a helyükön voltak, akkor beszélgethettek. Munkaközben tilos volt „kaszinózni”. Túl azon, hogy nem is volt kedvére a téma. Ő szerencsés embernek tartotta Pirit; mi több, irigyelte is, bárkitől jutott a babához. Hallott már róla, hogy vannak őrök, akik visszaélnek azzal, hogy a nők ki vannak szolgáltatva nekik. Csak hallotta, mert őt nem zaklatta senki, a zárkájában pedig nem panaszkodott egyetlen rab sem. Igazság szerint el sem hitte a mendemondát, de most egy pillanatra felvillant benne, nem történt–e hasonló dolog Pirivel. Az is meglehet, hogy egyszerűen megszületett egy érzés, az egymásra találás csodája, mely nem kér sem erkölcsi, sem születési bizonyítványt, vagy egyszerűen megkívánták egymást, s mert mindketten akarták, az alkalmat is megteremtették hozzá. Az ördög tudja, mi minden zajlik itt le az emberekben. Mint benne a vágy az egyedüllétre, mert összezártság számára kegyetlenül nehéz, másban ellenkezőleg, az elhagyatottság érzése munkál. Ilyen körülmények között átalakul még a személyiség is. És, noha büntetésnek szánták, nem biztos, hogy magába száll, és előnyére változik, akit ide juttattak. Hiszen ő el sem volt zárva, odakinn jött rá, hogy ha törik, ha szakad, gyerekre vágyik. Piri bizonyára nem gyerekért tette, esetleg gyengédségre, szeretetre, vagy egyszerűen csak szexre vágyott. Ahogyan ezt végiggondolta, megállapította, hogy nem is akar erről beszélni a többiekkel. Az, már csupán csámcsogás lenne a más baján. Neki elég a sajátja.
Folyt. köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Kertész Éva
