No, de ennyire? Ã?Å¡gy t?nik.
Esküszöm, önkéntelenül történt az egész.
Szóval, nézem a tv-t.
Beadják a reklámblokkot. M?sorajánló.
Furcsa szögb?l fölvett, nehezen érthet? jelentés? képek. Azért mégis, valami ismer?s. ÓÓÓ! Szuper! Lassan eljut tudatomig az ajánló szöveg els? része: „Szépségek….” Szépségek! Hát persze! De mennyire! Micsoda fenséges megjelenés! – Gondolom elégedetten, érdekl?dve. Majd lassan bekúszik a mondat második része: „… a szörnyetegek közt”. Szörnyetegeeeek? Hol? Mi? Hát nincs itt semmi! Miféle szörnyetegek? Nem mondom, mintha helyenként felvillant volna egy-egy bikinis n?i testrész is a képen, de rajtuk kívül más, aztán tényleg semmi… Hmm. Hát, nem vonzanak különösebben a n?i bájak, nem is figyeltem annyira – meg, ugye, volt a képen más, ami(aki) lekösse a figyelmem – de azért…. Jó, talán nem kell?en gömbölydedek-domborodók a formáik, talán nem figyeltem eléggé, de mégis kicsit túlzás így, nyíltan rájuk mondani, hogy szörnyetegek… Miért lennének szörnyetegek ezek a n?k?
Közben az alámondásból kiderül, a – szerintem – végtelenül ostoba és némiképp szadista elemekkel tarkított extrém tévés vetélked? beharangozójáról van szó.
Ez kissé egyértelm?bbé teszi számomra a helyzetet.
Valami derengeni kezd…
Mindez, persze, a valóságban másodpercek alatt zajlott le bennem.
A tv még mindig az uncsi m?sorajánlót sulykolja.
Családom megdöbbenésére, teljesen oda nem ill? módon, hirtelen hangosan nyerítve (nomen est omen :o) ) felnevetek.
Magamon.
No igen. Hát persze!
Szerintük azok a bikinisek a szépségek! A szörnyetegek meg? Természetesen azok a csodaszép, fenséges, és méltóságteljes lények, akik láttán felcsillant a szemem.
Az én szépségeim!
Pitonok, vagyis az óriáskígyók.
—————————————
Aranyos. De nem irodalmi alkotás. Naplóba javaslom.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.25. @ 18:12 :: Lovas Éva