*
Idő lakik
szíveinkben,
s őrzi titkunk
önfeledten,
visszafelé roppant
mélység,
pazarlása hitvány
vétség.
Folyók ölén
szivárványok,
íriszünkben
holdfény lángol,
homlokukon
harmat csókja,
karjaikban tavirózsa.
Izzik a nyár
vadul táncol,
búzamező zöldül, sárgul,
aranylik a napfény
combja,
hűs az erdő,
eltakarja.
Felhők fodrán
szemérmesen
ott születik a szerelem,
özönvízzel keveredik,
arcunkra hull,
s nemesedik.
Játszani hív,
mindig szállni,
létünk nyomát
megtalálni.
Lásd a létrát,
mássz fel gyorsan,
míg izzik a nyár,
s meg nem torpan,
hisz idő lakik
szíveinkben,
s őrzi titkunk
önfeledten,
visszafelé roppant
szépség,
pazarlása hitvány
vétség.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: M. Fehérvári Judit
