“s mi szavaink leplében
egymást kutatva
hagytuk, hogy a jelen
homokká zúzza emlékeinket.”
egymást kutatva
hagytuk, hogy a jelen
homokká zúzza emlékeinket.”
Kadarkát ittunk,
s míg lelkünk élvezte
az üde bor csábítását,
mesék peregtek,
mint színes kavicsok,
melyek lenn a mélyben
vártak egy nyári délutánt,
hogy fényes arccal koccanjanak
simogató tenyerünkben.
Alkonyba hajlott
már a nap tüze,
a fehér abroszon
poharunk üresen állt,
s mi szavaink leplében
egymást kutatva
hagytuk, hogy a jelen
homokká zúzza emlékeinket.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.06. @ 17:15 :: M.Simon Katalin