Marthi Anna : Kaptafa

Nyomtatás

Rábírtam magam, hogy ennél maradjak ma is;
lehetne jobb, de így se rossz, ha ismerem
tövir?l hegyire es?ben az elcsábulás eszközeit.

El kéne csábulnom, záporban szaladgálni,

kitárt kezeket mutogatni az égnek.

Lóbálni vékony lábszárat, kalács térdet.

S?t virgonc áhítatban nyelni nagyot,

miközben táguló tüd?m megköszönné,

hogy végre ismét sétálhatott.

Roppant nehéz – dehogy, bár kiéhezve,

lehet – észrevehetem az egész milyen.—ezzel a „beszúrással” igazán nem tudok mit kezdeni — most önmagad gy?zködöd, vagy az olvasót? —

Talán csendesen, karom a testem mellett,

szemem fürkész?, elmém ezúttal radírt szerez,

talán a kitalálhatatlan jöv? felé közeledek,

így van jól, egy titokban lépdelni érdekes,

bársony mohás belsejében, anyagias kérkedést

felváltó szerénységben, ébredés folyosóján

magamba visszajuthatok, nemsoká – Te is.—és ez a Te is—honnan is, és hova is ? — hirtelen befejezed, pedig egy pillanatot még kéne szánni rá —

Anna azzal a sok”e” hanggal kezdeni kellene valamit — mert a végére nagyon besokallsz — vele, bel?le —