Összeomlott arccal
pillant rám a hajnal,
múló napok dombján
hullámzik a táj,
vágányfolyók partján
pillepipacs repdes,
verssé nő a csendes
vonatkattogás,
“elektromos szonett”
– zakatolja agyam –
magamra zárt szemmel
írok hangtalan,
nem zavar már semmi;
csak én látom magam.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.06. @ 15:32 :: Péter Erika