még mindig a mi utcánk ciklusból… ( XV.) Tar Sándor emlékének
Fülsüketítően rikoltoznak a sirályok, több ezren, talán tízezernyien is csaponganak ide-oda, és közben le-leszállnak, azután megint mind levegőben vannak, összevesznek párok, csapatok, kiválnak a többitől, űzik egymást, és megint beolvadnak a tömegbe, és olykor csak egészen érezhetően, talán nem is pillanatokra, hanem a bizonytalan felismerés idejére valamit ábrázol az a több ezer, talán tízezernyi sirály ott a kék, időnként felhős égbolton, mondjuk épp a mindenséget, vagy csak egy vitorlát, de ez tényleg csak az érzés töredéke, mert a mindig mozgásban lévő, dobhártya bántón csérogó tömeg már odébb rebbent, hogy a város melletti szeméthegy másik részén mutasson újabb alakokat a kék ég háttere előtt. A szeméthegy már a második, mert az első arrébb magasodik, azt látni messziről is, a kutyásról elnevezett faluba vivő országos főútról, és az autópályáról is, de ha ilyen tempóban termeljük a szemetet, idővel körbeéri majd a várost, és akkor olyan lesz, mintha tányér lenne, és a tányér pereme maga a szemét lesz és a szemét közepén élünk majd mi, a mi utcánkban is, és tényleg úgy lesz, hogy a szart a tányér szélére tesszük. De most istenes Pista orgonát lop, nem messze a szemétteleptől, magasodik fölötte a hulladékból képzett hegy, Pista már félórája nézi a sirályok tömegét, az előbb talán Jézust látta kirajzolódni a folyamatosan rikoltozó tömegből, nézi a madarak hadát, az orgona várhat, várja Pista az újabb élményt, de egy elszáguldó kamion robaja megtöri a varázst, vagy talán a sirályokra nem hat már úgy az ember fiának Pista kivetítette képzete, mert nem állnak össze megint, néhány tucat egy eltévedt varjút kezd üldözni, Pista mosolyog egyet, néger, gondolja magában, ez azután még akkor is jókedvre deríti, mikor az árokba kidobott gumikon, építési törmeléken átvágva közelíti meg a legszebb virágokkal pompázó bokrokat.
Finom az orgona illata, de a dögszag áthatol rajta. A kutyatetem pont az ösvény közepén hever, Pista elnyom egy káromkodást, visszafordul, más utat keres a bozótban. Csattog a metszőolló, gyűlik a fehér, a lila virág, ha összeszed egy nagyobb ölre valót, köti Pista a biciklire, gumipókozza a csomagtartóra, azután jut az első kosárba, a kormányra is, marad még a vázra, hátul két oldalt is lelóg, meg persze középen hátra nyúlik, ki sem látszódik a jármű a rengeteg virágtól, de nem érdekel ez senkit, rég üres már a disznótelep, amit kilométeres körben körül vesz az orgonabokrok dzsungele, mert valakinek valamikor jó érzéke volt a disznószar szagának tompítására.
Pista még egy kicsit figyeli a szeméttelep fölött köröző sirályokat, közben elszív egy maga töltötte cigarettát, az így sokkal olcsóbb és jobb is, mint az ukránoktól csempészett priluki, meg szeret is vele szöszölni esténként, bár az asszony mindig morog, hogy dohány-morzsás tőle minden a konyhában, de Pista ezen mosolyog csendben és töltögeti a rudacskákat. Más szórakozása nincs is, talán sose volt, bár valamikor, mikor még megismerte Jucikát, akkor még el-elmentek a moziba, akkor még a telepen is volt filmszínház, de az igazi nagyfilmek a meteorban mentek és persze ünnep volt, ha az apollóba indultak este, de ahhoz már több pénz kellett, mert akkor már máshova is beültek.
Pista nem iszik alkoholt, nem is kívánja, megitta az apja az ő részét is, szokta mondani. Ellenben a kávét, azt szereti, jó sok cukorral, mert így édes az élet, és ezt is szokta mondani. Apja után ő is kőművesnek tanult, s amit szülei felhúztak házat, azt már ő bővítette, esküvő után ott is laktak Jucikával, nemsokára megszületett a nagyobbik lány, akkor helyet cseréltek a nagyszülőkkel, ők mentek a nagyobb szobába, az öregek a kisebbe.
Ezután nem sokkal meghalt az öreg, mikor kiment a lovakért, mert fuvar lett volna, tégla a téglagyárból, az csak néhány száz méter, utána a fuvar is csak annyi a telepre, de ittak a megrendelővel piszkosul már akkor, mikor az elment hozzájuk, annak volt valami házi pálinkája, de mint kiderült, fagyállóból keverte, mert azt sikerült lopni a műanyaggyárból, úgyhogy mire az öreg a haverjával kiért a lovakért, már görcsökben fetrengtek, és mikor Pista anyja már rosszat gondolt, kiküldte a fiát, hiszen ő maga nem akarta látni, mi történt, mert már tudta. Pista nem iszik alkoholt, mert látta az apját és annak haverját kint a legelőn, az arcukat a görcsben, az a fájdalom még mindig sikoltott róluk, kifordult a szemük, a lovak meg békésen ott legelésztek mellettük, időnként megemelték farkukat, pottyantottak és finoman horkantottak. Pista azóta nem iszik alkoholt és nem tartott többé lovakat sem, azoknak az árából építette a fürdőszobát és inkább Pestre is elment dolgozni, de ő többet lovat nem tartott. Bővítette a tanyát rendesen, került nyári konyha, melléképület, újabb szoba, kamra, mindez persze a hivatal tudta nélkül, de a régi házhoz sem kellett pecsétes papír, csak tégla az alapba, vályog a falakba. Otthon az asszony ellátta a disznókat, az aprójószágot, Pista anyját, szült még egy lányt, robotolt álló nap, mosógépük sem volt még, a földet is ő művelte.
Kinevezték Pistát az állami építőipari vállalatnál művezetőnek, kicsit a pénz is több lett, de több a méreg, mert egy szabolcsi brigád került a keze alá, azok meg aztán szartak a fejére, már reggel részegen mentek az építkezésekre, ha csak lehetett kártyáztak, meg minden nőnek lefütyültek az állványról. Akkor került először kórházba is, megette az ideg a gyomrát. Mikor hazaküldték egy hónapot lábadozni, otthon nem találta a helyét, alig ismerte gyerekeit, de félt visszamenni a szabolcsiakhoz, így szétnézett a környékben és talált is munkát a műanyaggyárban, kicsit kevesebb fizetésért, viszont minden este otthon volt.
Anyja temetésén a varjak töltötték be az eget, hullámzott a fekete tömeg, mint most a sirályok, időnként alak formálódott a szürke novemberi égen, a károgás fülsértően elnyomott minden más zajt, és jöttek a fekete madarak, végeérhetetlenül és ellenállhatatlanul. És a pap, akkor már Lujza atya szolgált itt, mert a telepi templom akkortájt épült, és Lujza atyát azon frissiben idehelyezték, még a paplak készen sem volt teljesen, hanem az iroda is a templomban volt, az egyik sarokban berendezve, a lelkipásztor két pici lányával, feleségével meg egy régebbi alsóépületben lakott, ahol még fürdőszoba sem volt, szóval a pap a temetésen arról beszélt, hogy a vég, a halál valami más kezdete és istenes Pista akkor ezen elkezdett gondolkozni, mert ilyet még nem hallott, az iskolában sem, meg a gyári ünnepségeken sem és a párt rendezvényeken sem, és annyira gondolkodott rajta, hogy aludni sem bírt, csak forgolódott. Jucika azt hitte, hogy az anyja halála bántja ennyire, Pista meg inkább elment a paphoz, minden bátorságát előszedte és megkérdezte, hogyan kezdődhet valami a végével. Akkor elkezdte olvasni a Bibliát is, szinte naponta elballagott a templomba, az asszony félt, hogy emiatt feljelentik, de már tűrte a politika a vallásgyakorlást, és így lett Pistából istenes. Azt meg legfeljebb Jucika bánja néha, hogy Pista a templomba jár rendszeresen, nem a kocsmába.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.06. @ 12:24 :: Pogány Gábor
