A fotó 1940-ben készült, nagyapám testvérének ravatalánál, azon a portán, ahol ma is élek. Jobb szélen nagyapám. Maga a vers 2010-ben íródott.
Szemébe néztél a fájdalomnak,
barnaszén föld mélyén, araszolnak
kétségeid hogyantovábbjai,
testvéred mellvérted, lerántani
kényszerültél törékeny kis pajzsod,
füledben ütemben gyászcsend harsog.
Honnan hát eme magányos er?d,
amiér’ fel nem ér torony, s er?d?
Tizenhat éved, lám, már megedzett,
megállék, hol árnyék kis lábjegyzet,
s töredezett betonréteg alatt
érzem még lényegét, mi megmaradt,
miket átsz?r a hetven éves kép.
Értem-e… érdeme hangzik ekképp:
Testvér sírján, otthon földjén remény,
s rügy kihajt, lesz, ki majd túlél. Legény
ruhájába férk?zött a férfi.
Nagyapám! A talányt még nem érti
szívem, melyben szintén gyász tüze ég,
kiutat mi mutat? Föld vagy tán ég?
