Szomszédom külföldön nyaralt, félmillió volt az ára,
Látta Párizst, volt Spanyolban, Itáliát is megjárta.
Átjött hozzánk dicsekedni, mutogatni sok fényképet
Meg a cuccot, mit a vámon nagy ügyesen átcsempészett.
Hüledezve bámultuk meg a sokféle ügyes gépet:
Távvezérlős dugóhúzót, digitális hintaszéket.
Én is voltam ám nyaralni… máig is eszem a kefét,
Ráment minden spórolt pénzem, hallják hát a történetét:
A sógorom rám pirított: — Így szereted szép Hazánkat?!
Menőt játszva külföldre jársz költeni a valutádat?
Várnak hazánk szép tájai, a Balaton kies virányi,
Ha van egy kis spórolt pénzed, nem kell csak úgy kidobálni!
Magyar tenger, magyar napfény, barnák leszünk, mint két néger,
Kipihenten jövünk haza, felüdülve, egészségben.
Nem megyünk ám szállodába, kerülgetni oroszt, poroszt,
Hanem magánpenzióba, ahol finom a házi koszt.
Lesik minden kívánságunk, s teljesítik azon nyomba,
Ez az igazi nyaralás! S még csak nem is kerül sokba.
Ez a nyerő! Úgy van sógor! Itthon nyaralunk mi ketten!
Induljunk hát — így a sógor — a Trabantba benzint vettem.
Egy táskába bedobáltam napolajat, teát, kávét,
Fürdőgatyát, gyógyszert, óvszert, hitelkártyát s’ némi kápét.
Kiveszem a szabadságom: szóltam be az irodába,
S vágtattunk a Balatonhoz a sógorral ló halálba.
Felhajtottunk a sztrádára, hogy repüljünk, mint egy turul,
De manapság minden magyar segge négy keréken gurul.
Így hát jócskán esteledett, mire mi a tóhoz értünk,
Oly annyira kimerülten, hogy azt hittem mindjárt végünk.
Bóklásztunk a kihalt utcán, nem mondhatnám, hogy hiába,
zimmer… zimmer… zimmer… zimmer volt kiírva minden házra.
Végül is a tóhoz közel, jól benőve fával-fővel
Izé néni penziója volt kiírva nagy betűkkel.
Bősz-merészen becsengettünk, mire előjött egy néne
(elém ködlött Jancsi Julcsa régen hallott szép meséje,
ebből talán kitalálják milyen lehetett a képe?).
— Ötezer ficcs kopoltyúnként… nem hetente, de naponta,
Tessék kérem befáradni, s leperkálni azon nyomba!
Bár nálam a vendég király, de azért van néhány szabály,
Villany és a gáz pluszba számít, pláne hogyha telefonál.
Ingyen használják a klotyót, szabadon ihatnak vizet,
De ki melegvízzel tusol, az a vendég külön fizet.
Megnézhetnénk tán a szobát, szólt a sógorom szerényen,
— Szobátő! — ordított a néne! — Szobát mondott? Na de kérem!
Tisztességes özvegy vagyok, miket gondol maga rólam?!
A házamba férfi nem lép! Kiadó a kutyaólam!
Friss szalmával van felhintve, bolhaporral is beszórtam!
Franc, dajcs, digó euróért talán kaphatna egy szobát,
De egy magyar a forinttal jobb, ha összehúzza magát
Mivel hogy már esteledett, nem kavartunk túl nagy hő-hót,
Bár bevallom a kutyaól két embernek kissé szűk volt.
Sógor horkolt, vakaródzott, a néni nem tehet róla,
Talán rossz volt a bolhapor, élve maradt néhány bolha!
A reggeli két tojás volt (galamb tojta-e vagy jérce?)
Ebéd: Főtt tyúk, olyan öreg, mint a Mátra havas bérce.
A vacsora: Bécsi szelet (hártya sok-sok prézli között)
Sógorom új műfogsora első este beletörött.
Desszertnek fél alma szolgált, italt adtak, ahogy illett,
Kár, hogy a bor ecetes volt, a sör pedig kissé pilledt.
Másnap eleredt az eső, egy hétig nem láttunk napot,
Kutyaólban kuporogva szegény sógor púpot kapott.
A fürdőzés sem sikerült, megdagadt a sógor lába.
Kilométert kutyagoltunk térdig érő pocsolyába.
Később kimentünk a partra, ott szorongtunk, mint a hering,
Este sétányon bóklászva néztük a nép miként kering.
Párszor vendéglőben ettünk, legtöbbször csak tojást babbal,
Nyálunk csorgott sült hús után, vagy hogy fagyit nyaljunk habbal.
Egyik éjjel unalmunkba aztán elmentünk egy bárba,
Jót söröztünk, bepörögtünk, de kijózanított a számla.
Hát mit mondjak: patikába a méreg még nem is drága!
Ám a műsor ragyogó volt, a zenét egy banda adta.
Gitárszóra hadonásztak „englisch” nyelven óbégatva,
Volt ott bűvész, erőművész, sőt egy néne levetkőzött,
Korát nézve úgy saccoltuk, negyven és a halál között.
A plakáton bombázó volt, vonzott is tömeget, népest,
Színpadon is jól nézett ki… persze a korához képest!
Csakhogy ilyen luxust űzve hamar elfogyott a pénzünk,
Egy hét lakbért hátrahagyva éjjel olajra is léptünk.
Az útra egy lángost vettünk, üdítőre már nem tellett,
Benzin híján a Trabantot Budaörstől tolni kellett…
— Hát nem mondom, Eiffel torony… meg a bikák Toledóba,
Ízletes a makaróni, meg a pizza Milánóba,
De a Balatonhoz képest egyiket sem tartom sokra,
Emlékszel még, ugye sógor, a tóparti szép napokra?
— Micsoda nők! Mennyi pia! Az a luxus! Az a pompa!
Kár, hogy nem veletek mentem, szólt a szomszéd sápadozva!
Valójában a paródia persze túloz, de hát ez a dolga! Cikizni a hibákat, anomáliákat. Azt azonban mindenki tudja, hogy a magyar idegenforgalom, különösen a balatoni turizmus beteg. Vannak természetesen kívülálló, elháríthatatlan objektív okok is. Ilyen elsősorban a tó vízszintjének apadása, az eliszaposodás a túlzottan beépített környezet, az utak túlzsúfoltsága, a közlekedés biztonságának és nem utolsó sorban a közbiztonságnak hiányosságai. Ehhez jönnek még hozzá a tengerentúli és ma már az európai gazdaság visszaesése, a terrorizmus, a veszélyesen terjedő vírusos betegségek és végül, de nem utolsó sorban ezeknek a veszélynek a médiák, a telekommunikáció és a sajtó által eltúlzott dobra verése. A döntő ok mégis a felkészületlenség és a mohó drágítás. Az, hogy a turistát, az idegent levágni való birkának nézik, hogy a balkáni szolgáltatást nyugati árakon, sőt ma már azok felett nyújtják. A dollárral és az euróval szemben, a forint ésszerűtlen, indoktalan felértékelése azt feltételezi, hogy ez a „birka” nem is tud számolni. Gyakorlatilag ez úgy néz ki, hogy a három deciliteres kóla, a sovány szendvics, az ásványvíz másfél dollárba vagy euróba kerül, és hogy ma már nem csak az üzemanyag, de a boltokban kapható alapvető élelmiszercikkek árai is meghaladják a környező országok, egész Közép-Európa árait. Elkedvetlenítő tényező még rengeteg korlátozás, a tilos táblák, a magánnyaralók vízpartig nyúló, a fürdőzőhelyeket felszabdaló kerítései, amelyhez járul az időjárás bizonytalanságának kockázata is. Dél-Olaszországban, Szardínia szigetén, Szicíliában az észak-afrikai tengerparton ez a kockázat sokkal kisebb és az árak a repülőúttal együtt alig haladják meg egy balatoni nyaralás költségeit. Visszatérve az időjárásra, nem csak a vendég kockáztat, de a kisvállalkozások többségében is egy-két júniusi-júliusi vagy augusztusi hétvége időjárása döntheti el, hogy haszonnal vagy fiaskóval zárul-e az idény.
A körforgás úgy látszik megállíthatatlan. A pénzszűkében lévő helyi önkormányzatok szorongatják a panziók, helységek tulajdonosait, azok a bérlőiken akarják behozni a pénzt, a bérlő a vendégre hárítja át, azon vasalja be a hasznát. Itt mindenkinek kevesebb, mint három hónap alatt kell megkeresnie a pénzét, mert augusztus 20-án, de legkésőbb szeptember elején, az iskolaév kezdetén, mintha a villanyt oltanák el, egyszerre csak megszűnik minden. Az utószezon, épp úgy, mint az előszezon a Balatonon valójában nem is létezik. A vénasszonyok nyarának olcsóbb árait leső kevesek, a nyugdíjas horgászok, a fillértelen fiatal hullámlovasok, ínyenc borkóstolók, már nem képesek eltartani az adóprésben fuldokló vendéglátókat. Ilyenkor legfeljebb még egy-két — az északi parton árválkodó — magánpanzió „kaszál”, aztán vége. A megoldás csak a régi jó békevilág üzleti szemlélete lehetne, a múlt század (XX.) első évtizedeinek a kis haszon, nagy forgalom elvének visszaállítása, amikor a tisztviselő család a tányérról lelógó bécsi szeletet, jókora halat vagy egy rakodómunkás étvágyát is kielégítő zónapörköltet ehetett salátával, kisfröccsel megfizethető, polgári árakon.
Talán a hal fejénél, az adóprésnél kellene kezdeni, esetleg még feljebb az ország gazdaságát is tönkretevő forintfelértékelésnél, vagy ki tudja hol? Leginkább az életszemlélet megváltoztatása, a mohó harácsolási vágy, a gátlástalanság, a gyors meggazdagodás őrületének kellene gátat vetni? De hogyan? Ki köti a macska nyakára csengőtő Hogyan lehetne ebbe az új kurzusba belekezdeni, egy régi-új korszakba átlépni? A bölcsek kövével kell bírnia annak a politikusnak, aki ezt a rébuszt meg tudná fejteni. Ebben még Tisza István, Bethlen István, Teleki Pál grófok sem voltak sikeresek. Talán Deák Ferencet a haza bölcsét… igen, igen! Őt kellene klónozni, visszahozni a múltból. ő talán találna megoldást sok-sok sorskérdésünkre, közte erre az aránylag jelentéktelen problémánkra, a balatoni turizmus fellendítésére is.
Legutóbbi módosítás: 2011.07.27. @ 07:38 :: Csomós Róbert
