Látott már valaki önök közül egy, a húszas évek elején készült acélszürke Chevrolet limuzint? Micsoda piros bőrülések! Micsoda hosszú motorház! Na és a mahagóni műszerfal, hogy az ívelt sárhányók mellé szerelt krómtól csillogó pótkerekekről, fényszórókról már ne is beszéljek. Mint egy kecses vadászagár, amely egyben sólyom és repülni is tud. Ennek a kocsinak lelke volt. Többet mondok, ennek a kocsinak tekintélye, sőt méltósága volt még Hollywoodban is.
Szinte fájt a szívünk a kocsiért, de persze Murphy Hopkinsért, alias Big Billért már nem. Jó magam a san diegói vityillóm ablakából távcsővel úgy láttam mindent, mintha filmen premier-plánban vetítették volna elém. Az explodálás, a két kiló ekrazit, ebből a távolságból csak pukkanásnak hallatszott, a kocsi megemelkedett, ezer darabra szakadt, peckes sofőrje és az utasai, mintha vadászpuskával sörétnek lőtték volna ki őket, szétrepültek a levegőbe.
— Na, hálásak lehetnek nekünk a helybéli zsaruk, meg a szövetségiek is, hogy kiiktattuk a bűnügyi nyilvántartóból ezt a csapat varangyot, jegyezte meg maliciózus hangon Tom Kardos. De ez a kocsi! Nem lett volna jobb a távcsöves puskával oldani meg a problémát?
Ez még a prohibíció, a „szárazság” idejében történt, Ronny Nussbaumer és jómagam húsz évesek sem voltunk akkor és csak két éve ugrottunk át a pocsolyán a nyomorgó Európából.
— Egy korszak zárult le ezzel, mondta mellettem sóhajtva Ronny, akit később a pofáján lévő torzulások, hegek miatt csak a VASÁLARCOS címmel tiszteltünk szerény körünkben. Ronnynak később, egy balsikeres munkája alkalmából a kezében robbant egy rosszul időzített kisebb töltet gyutacsa, de csak az egyik szemére vakult meg. Viszont az állától a koponyáig húzódó két pirosan tüzelő varrat olyan félelmetessé és persze jellegzetesen felismerhetővé tette, hogy semmi külső munkára nem volt alkalmas többé. A főhadiszállásunk elkülönített vasbeton pinceműhelyében barkácsolta a ketyeréit. Fel voltunk rá készülve, hogy esetleg még egyszer téved az időzítésben és akkor neki, de nekünk is annyi, ám soha többé nem tévedett. Minden baljóslat ellenére a még megmaradt néhány bandatagtól és szerénységemtől, körülállva az első öböl háború idején lehelte ki lelkét a csikágói Bethesda kórházban.
Ronny mindig is szeretett csipkelődni, kritizálni ezt az utolsó ziccert sem hagyta ki, hiszen végórájáig eszméletén volt, tudott beszélni, sőt tudta is, hogy mit beszél.
— Nagy reményekkel indultunk az életnek. A bandából az összes régi fiúk közül csak Ede Lefkovics és Joe Krausz haltak meg vízszintesen, ők is úgy, hogy a nőik hasán kaptak infarktust. Ugyanakkor, ha az államügyész csak a tizedét tudná bebizonyítani annak, amit elkövettünk, egy évezred áll most az ágyam körül az Alcatrazban, vagy a Sing—Singben, és lássátok annak az okostojás Bill Gatesnek egyedül több dohánya van, mint nekünk, sóhajtotta szemrehányóan.
— Na, csak te ne járasd a pofád! Csodálkozolő Egy fél évszázad munkáját pazaroltad a barátnőidre. Csak Marylou Dobkinsra annyi pénzt költöttél, hogy abból beszállhattunk volna annak a hollywoodi szuperprodukciónak a leforgatásába…
— Ő volt a legjobb nőm. Micsoda segge volt! A dudái olyan kemények voltak, hogy egy ujjal agyon lehetett nyomni rajtuk a bolhát. Már bánom, hogy állampapírokba, General Motors’ részvényekbe fektettem, tőkésítettem a pénzt és azt a vacak nyakéket azzal a tízkarátos gambival nem vettem meg neki, inkább hagytam elmenni. Emlékszel a részvényeinkre? 1929-ben staniclit készítettünk belőlük és az utcán abból ettük a szőrös libatöpörtyűt. Na és az MGMő Ott is magyar és bibsi volt mindenki! A Goldwyn is a Mayer is meg mindenki, csak az oroszlán nem volt zsidó. Úgyis lenyúlták volna a pénzt. Mindegy, azt mesélik, remek új tyúkod van. Megmutatnád a fényképét?
Elétoltam Betty Evansnak a Playboy Magazin első oldalán megjelent nem túl szemérmes zsánerképét és éppen valami replikára készültem, mikor láttam, hogy mellettem állók leveszik a kalapjukat.
Ronny szellemesen vágott vissza, Betty domborulatai láttán egyszerűen leesett az álla.
— A temetés nem nélkülözte az ünnepélyes külsőségeket. Mindenki ott volt, aki számított a városban. Csikágó összes hekusai, meg a Federálisok is. Az FBI-t maga mister Hoower személyesen képviselte, ami utoljára fél évszázaddal ezelőtt Dillinger búcsúztatásán esett meg.
— Vége a nehéz időknek fiúk, mondta valaki az ájtatoskodók közül a hátam mögött gyanúsan olasz akcentussal. A zsidó bandának annyi. Most már újra mi jövünk. Mienk a piac vagy legalább is az egész keleti part. A bibsikből csak néhány vén kripli maradt talpon. A következő temetésre már kerekesszéken fognak kigurulni. A nagyágyú, akitől legjobban tartani kellett mégiscsak Ronny volt. Neki pedig, ha csak hinni lehet a szemeimnek, kampó.
— Ne bízzátok el magatokat Gulianó. Igaz, lassan szétesnek már a porcogóink és magunkra maradtunk, de azért még Bob Bogar, Joe Baltas, Teddy Haraszti, na meg Kardos és jómagam is meg tudjuk fogni a jó öreg dobtáras Thompson géppisztoly markolatát. Bizony még ma is szemüveg nélkül eltaláljuk a kocka fejeteket száz méterről.
— Sőt vakon kétszázról, ellenszélben is felismerünk benneteket a ketchup és a parmezán sajt bűzéről, mondta Joe Baltás, akinek a felmenői egy évszázaddal ezelőtt még az óhaza földjén, a Bakonyban voltak szegénylegények.
— Na meg az aranyfogaitok közül kilógó makaróniról, tódított kissé tatáros akcentussal Teddy, akinek a felmenői viszont a híres neves hortobágyi pusztán hajtották el csikókat. Ti akarnátok átvenni a piacot? Egy cseresznyepaprikával főszerezett gulyáslevestől is kidőlnétek. Ja, és miköztünk nincs tégla!
Ez az utóbbi volt a digók legfájóbb sebe, állandóan gyanúsítgatták egymást, mert idegesítette őket, hogy minden húzásukról előre tudtunk.
— Jól van na! Nem fogunk itt, egy gyászszertartáson összeveszni. Nem szerezzük meg a zsaruknak azt az örömet, hogy hazavágjuk egymást. Megbeszélhetjük a területek felosztását. Gyertek el jövő héten Los Angelesbe a pornó Oszkár díjkiosztásra. Ugyebár a ti nőtök Misty Camel is benevezett az anál-orál kategóriában? Ott majd megbeszélhetjük a továbbiakat.
— Azt hittem leszakad a pofám a szégyentől. Gulianónak igaza volt, Misty Camel — ez persze csak a művészneve volta drágának — egy mexikói szajha véletlenül megszült lánya egy vacak kis irodista lány volt a közös ideálunk. Misty exhibicionista volt és szerette nyilvánosan mutogatni a bájait, amiből bőven jutott neki már zu-haus, ahogy nálunk Szatmárnémetiben az öregeim mondták. Ráadásul, ahol hiányzott ott bőven kipótolta szilikonnal. Így aztán olyan látványos dudákkal, ülőgumókkal rendelkezett, hogy mi vén trottlik, mindannyian szexuális függőségben leledzettünk vele kapcsolatban. A kis nő szeszélyes volt, sokat kellett nyelnünk tőle, szórta a pénzt, mindig a legdrágább ajándékokat várta el — igaz ő is nyelt tőlünk — mert mindnyájunkkal viszonya volt. Így aztán sok mindent tudott, belső titkokat, amiket még Ronny, meg a hülye nagydumás Haraszti, Baltas és jómagam fecsegtünk el neki. Magyarán, ez a nő a markában tartott bennünket, ha beáll védett tanúnak, akkor nekünk végünk. Ráadásul biológiai fölényben volt velünk szemben, mert még a húszas éveiben járó virágzó nő volt, nekünk meg már majdnem szétestek a porcogóink. Ha jól magunkba néztünk, be kellett vallanunk, tulajdonképpen ő parancsolt a bandának, jómagam is csak a címzetes főnök voltam a cégnél.
— Tudjátok meg fiúk, itt hagylak benneteket, visszamegyek Mexikóba, leállok az anyám mellé az út szélére rodázni, ha a bírák lepontozzák az én mélytorkosom, és az idén is az a büdös digó Mia Ferarri kapja meg az arany falloszt. Pofára tizenkilenc éves vagyok az a nő meg már a hetvenes években Ciccolinával együtt futott. Tegyetek valamit, hogy az a múmia ne vigye el előlem a pálmát.
— Hát átszólhatunk a nyugati partra Sam Foltosnak, hogy jöjjön el a fiukkal. Akkor meglesz a zsidó imához kellő tíz férfi, az úgynevezett minjan, és elkezdünk fohászkodni, hogy neked legyen sikered. Többet nem igen tehetünk.
— Nem e? A macskazabálók száz rongyot nyomtak le, hogy egy digó legyen az elnök. Ti majd egy fél milkót perkáltok és kijárjátok, hogy Mojse Lefkovits üljön a héttagú zsűri közepén.
Nem lett volna sok értelme Mistyvel ellenkezni. Végül is mit számított ide vagy oda néhányszázezer vagy akár néhány millió dollár. Éppen a következő hétre vártuk, Kolumbiából az egyik nagy szállítmányt, amelyen szép haszon ígérkezett, ha sikerül kikapni. A hajón érkező áru mennyisége meghaladta a fél tonnát, de nem is a mennyiség volt döntő, hanem az, hogy száz százalékos „tiszta hó” azaz a legkitűnőbb heroin volt a feladott áru. Csakhogy San Diegóban, az amerikai 6-ik flotta javító és pihenő bázisa mellett kellett kirakni és valahogy áthozni a keleti partra. Ez egészen más tészta, mint mikor a brazil partokról induló csempészhajó Kuba mellett elsuttyanva a mexikói öbölben a Tampai kikötőben horgonyozva várja az átvevőt. Máskülönben az üzlet pofon egyszerű volt: A két millió dollárét átvehető árú New Yorkban egy tételben eladva a kétszeresét négy (azaz 4) milliót ért, kitasakolva, kisebb tételekre osztva ennek a duplájánál is többet lehetett kaszálni belőle. Lehet, hogy az Egyesült Államok hadi költségvetésében ez nem egy jelentős tétel, de négy ilyen úriembernek, mint mi voltunk egy-két évre, még az üzleti élettől való teljes visszavonulás esetén is tisztességes megélhetést biztosít. Na persze csak úgy, ha az ember több kilométeres körzetben messze elkerüli Las Vegast.
— Hát legyen! Mindenki bedob egy felest!
— És ha a digók rálicitálnak? Ők sem kisfiúk már, és Mia Ferarri keményen kézben tartja őket. Talán ki lehet velük egyezni úgy, hogy megfelezzük a szállítmánytő
— Egy milliót dobnál ki egy nőreő Te be vagy csavarodva!
— Én? És te! Nem tegnap dicsekedtél, hogy viagra nélkül dupláztál vele? Ha jól emlékszem még a jó öreg Roosewelt volt az elnök, mikor ez utoljára sikerült neked. Hogy is hívták azt a nőtő
— Vízszintes Loncinak! A rendes nevére már nem emlékszem. Magyar volt, mindenkivel lefeküdt, hogy a némafilmekben kapjon statisztaszerepeket. őt kellett a „talkie-ba” a hangosfilmekbe szerephez juttatnom. Egy millió dollárom volt akkor és mindössze csak ötvenezerbe került, hogy szobalányként ő vihesse be a teát az isteni Garbónak. Rákövetkező évben, az egész dohányt elvitte a tőzsde. Azt hiszem, nem túlzok, ha megállapítom: Összességében az volt a legjobb befektetésünk, amit az ágyba fektettünk!
***
A két „sztár” már a filmpalota aulájában összeverekedett (ötven-ötven rongyot kaszáltak a pletykalapoktól a műbalhé közlési jogáért) aztán mikor megosztva kapták a szobrocskát a színpadon, összecsókolóztak a televíziós kamerák előtt, ami jó reklám volt a „Meleg lányok forró nadrágban ” címő közös produkciójuk számára. Mi viszont leégtünk, a szállítmányt a vámosok és a parti őrség közös csapatai lefülelték. Most kisebb tételekben próbáljuk az újrakezdést. Szóval, ha valaki New Yorkba jön és „anyagra” van szüksége, megtalál minket a Paprikás Weisznél a második ave és a 45. utca sarkán. Ha nem erős az angol nyelvben, és az óhazából jött, akkor nem lesz szüksége tolmácsra, de tudunk héberül, sőt a jiddist is gagyogjuk. Máskülönben „echt valódi” ROLEX, SAFFHAUSEB és PHILIPP PATEK órákat is árusítunk, táskából. A Budapestről érkező „ürgéknek” jelentős kedvezményt is adunk.
Legutóbbi módosítás: 2011.07.03. @ 13:28 :: Csomós Róbert
