http://www.youtube.com/watch?v=_YSeyQcV2Cw&feature=related
Furcsák ezek az árnyékok. Már nem jönnek olyan szorosan a hátam mögött, mint régen. Olykor lemaradoznak, én meg csak vissza-visszanézek rájuk szigorúan, mire ők megszeppenve utánam sietnek. Prüszkölök velük egy kicsit, ti tudjátok, menjetek, ha akartok, én nem fogok nektek könyörögni, hogy gyertek velem.
Nem tudok állandóan foglalkozni velük, mert rengeteg más dolgom van.
Például, állnom kell éjszaka a kihalt utcán, figyelnem kell a közlekedési lámpát, mikor vált zöldre. Ám hiába szedem össze minden erőmet, képtelen vagyok átmenni az út másik oldalára.
Üres az utca, sehol egy ember, a kandeláberek hunyorogva zúgatják éji zenéjüket. Félelmeim szokás szerint körülöttem sündörögnek, jelenlétük még inkább elbizonytalanít.
Persze megint esik, nem nagyon, de az is lehet, nem esik, csak én gondolok rá.
Az árnyékok türelmetlenül toporognak mögöttem, néha elém somfordálnak, kíváncsian belenéznek a szemembe, sürgetnének az átkeléssel. Nem értik, hogy óvatosnak kell lennem, meg itt van ez nyavalyás eső is, nekem meg nincs esernyőm.
Az árnyékok persze egy idő után fittyet hánynak rám, fogják magukat, és magamra hagynak.
Hát jó, menjetek, nem bánom, nekem más dolgom van, sokkal fontosabb és különben is megint pirosat mutat a lámpa, meg kell, várjam, hogy zöldre váltson.
Most pedig itt ácsorgok magányosan a kietlen járdán, árnyékok nélkül, és azt hiszem, csak úgy szakad az eső…
Legutóbbi módosítás: 2011.07.04. @ 09:00 :: Gyarmati Gábor
