Ott állsz képzeletem határtalan partvidékén,
sétálsz fel s alá, homokot szóró saruddal.
Miért engeded nekünk köveknek, hogy röpüljünk,
hiszen a part menti kavicsosból valók vagyunk?
Víz simított eddig bennünket, vágy-madarakat lestünk,
szemtelenül. Feldobhatsz, kérdéseket sugallsz és válaszokat kísérsz.
Soha sem tudnánk megelégelni talpad melegét – miközben megbök
valamelyik testvérem – olyan mintha elibénk hullna a mennyország,
kibírható-e érintésed nélkül a létezés, és majd
érinthetetlen lábnyomod után sóvároghatunk
azért, ha egyszer elfelednél feldobni?
Legutóbbi módosítás: 2011.07.06. @ 20:15 :: Marthi Anna