Marthi Anna : Ó, Attila

2011.07.23. Marthi Anna Vers 10
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

Tükörből nézel mindnyájunkra,

bajszod morzsolja a homály;

fényalagútba hívsz, s húzol,

szemed kezem fogja érzése

ránt. Átérek, ott szavaiddá

kristályosodtak ki a percek,

s szegény áhítja vacsorára,

gyomrát korgató vad étvágy,

mibe belesajdul, de fürtökben

lógnak fáradtság dacára, hej,

pergeted, mint a csorgó mézet,

nem tudnánk betelni véled.

Állok a tükörben, rogyok is,

látod, égetem magamba

mind, szóval együtt – mit látok,

s mit érezni adsz elteszem,

hisz falat kenyérré olvadhat

tán holnap, üres szívemen.

Legutóbbi módosítás: 2011.07.23. @ 08:42 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak