Csókold rám szavanként költeményeid.
Ifjú fehér bőrön málna szem csúcsok.
Tegnap ráncaid közt kanyarogtam,
miközben vitt az út és a piros autó.
Szép emberek mindenfele, lenge
nyári szoknyákat csippentett fel a szél,
lányok kezében igyekezetté olvadt
egy drága selyemdarab, ki izzadt
is mélyebbre nézett, ahol virágok
illatában fürdette emlékeit, s magát,
miközben nevetett. Lánykora csendben
melléült a padon, együtt mélábban
figyelték amint megáll az idő, ha
révbe ér egy pillanat, a falak nélküli,
és megláthatod magad mindenkiben,
csak érezd át tengermély csendjük,
olvasd ki hullámverésüket, akkor is
ha láthatatlan közlekednek testük
határain, mert ugyanúgy szeretnek,
– a másikba ültetik át vágytelve
azt, mi belül megszülhető – lágy erő.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Marthi Anna
