Milyen vagy, látod? Most voltam épp boldog. Bokrétám a szívkoszorú kötések. Dísz voltunk, semmi ciráda. Pont egyszer? melléölelés. Vérontás volt az, felszakadt naplementéjével a horizont. Szemed feszített víztükre most töri meg az optikai csendet. Két látomás között az abszolút semmi. Vákuum a világ, én magamban kihordom. Elegek vagyunk egymásból. Semmi nélkülözhetetlen, csak az élet. Boldog boldogtalanságban átvészelni az egészet. Két kezedben arcom mossa, lassan szakad szemedb?l a zápor, felh? nélkül borult be ránk, most csont idegen tartja fölém, én az állandó bárhol. Feladni oly könnyelm?. Nincs hajlamunk az örök élet felé – épp most hagytad, hogy az óra lerongyolt babát faragjon bel?lünk. Ha már az isten nem faragott elég lelket belénk.
Legutóbbi módosítás: 2011.07.09. @ 16:04 :: Szendrői Csaba