Tiszai P Imre : Rég-volt hajnalok

Nyomtatás

Hiányzik a hajnali ködöt bontó vonat

csattogása, az ébredő peron világa,

a C-i kihalt resti bűn rossz kávéja íze,

az a szál virág – papírban -, mit legtöbbször a

a poggyásztartóba tettem, ottfelejtettem.

Hiányzik az egy-kocsis lusta vicinális,

a B-i állomás dermesztően halott csendje,

s hiányzik mosolyod, mikor kocsid mellett ott

vártál rám, hozzám siettél, átölelt karod,

felhők között a nap is kisütött felettem.

Mondd, az öregedő T „eszi” a negyediket,

vagy hármasban morog, kapaszkodik a hídra?

Járnak-e még ott, a gödrös úton csillaggal

homlokukon azok a furcsán más emberek,

mezítláb, hosszú, egyszerű fehér lepelben?

S a gyep fölött röppen még a szárnytalan angyal,

„Csoki” a láncvégén türelmesen várja, hogy

megsimítsd, s hajnalban az égen énekel a

pacsirta, hordja a szél a futó-homokot,

pompázik az ezerszín liliom a kertben?

Gurul-e cseppje a méznek, s csendül az üres

pohár ha az éjszaka súgja már álmodba

a volt-szerelmet, s leül-e ágyad szélére

Tóth Árpád és Radnóti – Fanni kezét fogva -,

Verlain őszt idéző sanzonját hallgatva?

Kezedbe kerül-e még a „fekete kötet”,

az őszinte szép-szavak amatörizmusa,

vagy mára mindketten a szemétben végeztük?