Vannak, akiket az Úr hittel áldott.
Más bárányokat az akolból kivert.
Miért is tette ezt? Az rá a válasz:
szabad akarattal vert meg az Isten
minden halandót, ki szabadon választ,
vagy az ateizmust vagy az egyházat.
Ez hát a két véglet, de sok-sok a köztes.
Lám, egyben azonban egyforma minden:
bármerre is hajtja szíved a zászlót,
a hétköznapokban rendre és mindig,
újra meg újra és modern közegben,
változatlan zsidó-római módra,
te ismét megfeszíted a Megváltót.
Megfeszíted a szelíd megbocsátást,
a felebaráti szeretetet.
Hasonló sorsra jut az önzetlenség,
emberi jóság, hited a csodákban
és az emberi önfeláldozásban.
Rögtön a másik oldalra sompolyogsz,
ha az utcán meglátod a koldust.
Kapzsin óhajtod felebarátod
kincseit, vagyonát, és megkívánod,
parázna módon, takaros asszonyát.
Te ütsz arcul mást, semhogy a pofonra
másik orcádat is odatartanád.
Bankot rabolsz, betörsz, hamisítsz váltót,
sandán lesed, hogyan csörren a persely,
jó pénzért árulod a megbocsátást.
Akármit is teszel, lépten és nyomon,
néha, akár az Úristen nevében,
raffinált módokon,
öntudatlanul vagy vallásos mezben,
ismét csak megfeszíted a Megváltót.
Mert itt maradt köztünk áldozatával,
sohasem ment ő fel végleg a mennybe,
őt csapod balgán mindannyiszor arcon,
tövis-koszorúját nyomod mélyebbre.
Szűzhószín keresztje az egész világra
vet nagy, nehéz, fekete árnyat,
ahogy felettünk az égig tornyosul.
Nem hiszed, mit szenvedelme rád rótt.
Jó, ha naponta a parancsolatokból
egyszerre csakis egyet-egyet szegsz meg.
Újra és újra, kacagva, nevetve,
majd földre borulva, sírva, zokogva,
megintcsak megfeszíted a Megváltót.
Íme, örök bűnöd, vegytiszta vétség,
más értelemben nincs, nem is lehet,
a népek között, kollektív bűnösség.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.10. @ 09:49 :: Csillag Endre
