Együtt leszünk, együtt ma még,
együtt a vén semmivel,
ennyi jutott, ennyi csak,
ami volt, most foszlik el.
Én már nem leszek,
tollat ejtek, tollat és papírt
nem írok, nem beszélek,
átölelem a gyilkos kínt.
Tüd?m még sóhajt,
csak egyet, s nem kérdem miért,
miért a bánat, miért van itt,
miért elém rakja a hosszú sínt.
Legyen udvara a fájdalomnak,
legyen, és benne acélnyelv és szablya,
ne börtön, kínos öröklét,
szántsa föl kedvem az ég, villám hasítsa!
Elkékülten és hidegen köszöntsön,
ne vigyen több kísértésbe,
s ti nincstelen évek jöjjetek,
folyjatok belém, de tiporjatok is össze!
Én már nem hiszek,
nem tudok, elt?nök és nem leszek,
a hideg lesz kabátom,
a hideg szemetek.
Szenvedésre szépeket,
feledésre szép megnyugvást, ha kérhetek,
borostyán ágyat, puha koszorút,
zsenge ölelkez? földet.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.15. @ 12:26 :: Csonka János