(2000. 08. 14. Kisalföld)
Egy régi nyárból visszhangzik szavad
– már halkuló, de egyre kedvesebb –
mint lágy szellő, ha érint, simogat,
fényt csókolsz rám, ha árván könnyezem.
Az éjben velem csillagként vajúdsz,
s míg együtt tűrjük az ős-szenvedést,
emlékeimben fényként még kigyúlsz,
hogy elriaszd a sötét rettegést,
mi meglátogat ma is, néhanap,
hogy messze űzzön éltető reményt.
S ha fogyna hitem, hallom hangodat,
hogy minden csillag újjászületés,
és minden könny a sorsunk gyöngyszeme,
míg csillagfényként megszületsz vele.
(2011. 07.24. Parafrázis: Shakespeare: XVIII. szonettjére)
Shakespeare: XVIII. szonett
Egy nyári naphoz hasonlítsalak?
Te kedvesebb vagy és megnyugtatóbb:
hisz lágy bimbók közt durva szél arat,
s szorongatók az őszi dátumok:
az égi szem majd perzselően int,
majd aranyára felhő fátyla hull:
szilaj szeszély vagy vastörvény szerint
mindaz, mi szépség, rendre megfakul:
de hervadatlan a Te friss nyarad,
szépséged kertje mindig zöldellő,
Halál fölötted győztes nem marad,
örök sorokban fényed egyre nő:
míg ember szája szól és lát szeme,
él majd e versem, és élsz benne Te.
(Ford.: Mészöly Dezső)
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Gősi Vali
