Ma rossz hírre ébredtem. Meghalt a kisfiam nagypapája. A hír annyira sokkolt, hogy megszólalni se tudtam percekig, csak a leveg?t kapkodtam szipogva. Rohantam a Galamb utca 44. alá. Gerg? még mit sem sejtett. Megígértem,hogy elviszem addig magammal, amíg anya és mama elvégzik az ilyenkor szokásos dolgokat. Temetés, miegymás.
Elnéztem Gerit, ahogy önfeledten játszott. Semmi súly vállain. Megéhezett. Csak egy ötszázasom volt. Bementünk a Pesticsemegébe. Vettem két zsemlét, tíz deka párizsit és egy ásványvizet. Kifutotta. Nagy falatokban nyelte le az ebédet. Én is nyeltem. Csak ennyit tudtam adni neki. De ezt tiszta szívemmel.
Ida hív. Mehetünk haza. Ahogy ránéztem a szívem megszakadt, annyi fájdalom volt a szemében. Nem szóltam semmit sem, csak odamentem hozzá, átkaroltam, és egy puszit adtam a homlokára.
A mamával épp kint beszélgettünk arról, hogy hamvasztás, meg hogy Tisza, amikor egy üvöltést hallottam bentr?l. Tudtam, ez volt az a pillanat. Azonnal berohantam. Gerg? arca egyadta kín volt. Ida ölébe rogyott. Átkaroltam ?ket, és együtt zokogtunk. Az id? megállt egy pillanatra, talán ? is hozzánk csapódott. Simogattam a kis fejét, és nyugtattam miközben nyeltem a sós vizet. Id? után megnyugodott. Bevittem magammal tévézni. Egyszer csak odabújt hozzám, rám nézett koravén szemekkel. – Apacs, te ugye sosem fogsz elhagyni? – Nem néztem rá. Úgy hazudtam neki, hogy sose fogom. Közben arra gondoltam, mekkora hülye és önz? ember vagyok, hogy elakarom dobni az életem, amikor itt van egy gyermek, aki pont olyan, mint én, és neki szüksége van rám. Pont olyan mint én. Megtanulta ? is, hogyan kell korán elvesztenie azt, amit szeret, imád.
Drága Gerikém! A Tata nem hal meg addig, amíg szívedben ?rzöd. Amíg mesélünk róla. A nagy halairól, a sz?l?skertjér?l. Az együtt töltött percekr?l. A Tata örökké élni fog. Juhász Gyula Örökké élni fog.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.29. @ 17:00 :: Jagos István Róbert