Kőmüves Klára : MozIzoM

Nyomtatás

Nincs időm kitalálni azt, amit érzel.

Egy vad sem áll meg puskacső előtt,

hogy átgondolja mennyit ér az élet;

a magamfajta nők már nem remélnek.

Bizonyosságokért bontanak ágyat,

hamis tán képzelgésük is, és minden percben

új szerepben… Akár a színpadon, előbb a próba,

s naná, hogy kell a taps, illúzióik csomagolója.

A kapaszkodáshoz nincs erő már karjaimban.

Ha felkapna is a szél; Ugyan! Minek röpülne, aki fél?

Százszor lepergett ugyanaz a film, amit mindig

az első sorból néztem végig s hittem közben;

kiváltságossá tett a tér. Pedig sosem volt jó a

szponzor, magam fizettem képkockáimért.

Drága volt, s te, ki főszerepre készülsz, ismét

drága vagy. Olcsó csak a megszokásom, ahogyan

a moziba járós ruháimat vasalgatom, míg él a vad.