Tegnap az éjjel
mint máskor,
felt?nés nélkül jött,
az öregember ósdi ágyában
éberen feküdt.
A rettegés, inas karjaival
körülfonta nyakát,
a sötétben bátran
mutatta magát,
az öreg szemében
mint tükörben tetszelgett.
A könyörület nehéz teher,
elhajította idejövet.
Az ébrenlét régmúlt
gondolatokba
olvadt, és az álom,
megvert kutyaként
bámult át
az emlékezés rácson,
aztán a súlyos csend
leült mellé,
és a légüres térben
semmi sem mozdult
többé.