Kicsi, simogató keze
a takarón rebben,
a fal vakolat-könnyeket sír,
vigasztalan pereg.
Minden más
az id?, a szívdobbanás,
megáll, dermed akár
a legszörny?bb perced, aztán
mint zizzen? papír,
hallatszik újra a szó,
füledbe zárul, üresen kongó,
haja selyme a párnán fakó,
meleg fény? szeme, a múltban járó,
mint megkövült gyanta
a bogár körül,
borostyánná szelidül.
Minden t?le kapott
sejtem lázad,
vére ereimben szilajul árad.
A halál ágya fölött lebeg,
a vén lámpagyújtogató,
a nagyanyám életét kioltó,
szemembe nevet.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.26. @ 14:05 :: Maretics Erika