Isteni szóhordozóim vagytok mindannyian.
Türelmeteket iszom a meglévő csendben.
Szufla – egy a légnemű buborékok közül – felhőre lép.
Ti bástyázzátok alá gyakran szertefoszló nyugalmam,
szomorú perceimben vastag port paskoltok arcomba,
a tegnapok ódon könyveiről. Hívtok, lapozzalak fel benneteket.
Feltámadt bennem egy dal: jó volna kiénekelni – bedugjátok fületeket.
Inkább a szélütést választanátok – csak csendemet szeretők -,
így beburkolódzom néhány szavamba, mit tőletek kaptam,
itt felejtődtek, szerencsére, letörölt palatábla-elmémben.
Szembesülve ülünk a tucatnyi franciaágy méretű réten,
és eljön a vízeséshangú ébredés…
Legutóbbi módosítás: 2011.08.10. @ 09:40 :: Marthi Anna