(Saját fotó)
– másnap –
itt a dagály,
a púpos víz elsodorja
a napágy alá rejtett
tarka kavicsokat,
amelyekből
néhányat
loptam csak haza,
fekete hegyekből
nő a Nap csápszerű haja,
hogy majd alkonyatkor
a völgyet átölelje,
vijjogó sirályok követnek,
talán nekem szól
hangos jajveszékelésük;
halott lepke leszek,
vagy kóborló szellem,
a nevemet lassan elfelejtem,
s azt is, hogy már
más században élünk,
más emberek között,
évről évre sír,
dagad a tenger, de bennem
nincs már nedv, ami könnyé válna.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.05. @ 07:13 :: Péter Erika