Titok
Bakkné Szentesi Csilla, 2011. augusztus 9., kedd, 21:01
Hangjegyeket hord a Hold ezüstl? fátylán,
nem sejti a jöv?t ami bizton vár rá.
Mintha benne ringna
csillagos ölében,
úgy issza a holdfényt
pihen?s id?ben.
Így születik mennyb?l
világnak a dallam,
kés?bb lelkében szól,
már csak ott nem halhat.
Reményt lop az éjt?l
minden pitymallathoz,
keser? gyermekkor
akkordokba sajdul.
A hang csendesül,
majd befelé fájul,
hasítása siklik
billenty?k soráról,
és átível rögtön,
hogy simítsa az égre
a csodát, hogy a mát is
végleg megigézze.
Azt, amit kés?bb
soha meg nem hallhat,
de siketen is él még
benne minden dallam,
s ‘hogy szaporázza sorát
táncoló jegyeknek,
oda-vissza téved
sejtekb?l az ének.
Nem tudja – tán érzi -,
örök lesz e szépség,
holta után is
maradó dics?ség.
Még álmodik pár évet
fülének zenér?l
emlékek idézte
újabb szerzeménynek,
kioldva szívéb?l
legsötétebb titkát,
a csendb?l szórja szét
harmóniák szirmát.
Hold
Serf?z? Attila, 2011. augusztus 11., csütörtök, 22:45
B?ven rakott polcokon tartom
hajad színét, gyöngyfény? leheleted,
(h?s illatú permet simogatta Hold…)
fényedben hömpölygök, álmodom,
hogy van és mindig volt, –
Szerelem.
Aera
Nagy Horváth Ilona, 2011. augusztus 14., vasárnap, 10:30
Mindig ugyanitt.
Fölöttem az égi monostor
csillagos vézna
hallgatása,
lépéseimben
neszez az id?.
Spatiamentum.
Esztend?k kísérnek
az esti dicséret után.
Szerelmed az én kereng?m,
mit hagytál,
vagyok,
idegenül magam,
szavam sem ismerem,
úgy imádkozom
pogány magányom
röstellt nyelvén.
Adj szót,
Uram,
mi lefedi ezt a
nagy ürességet!
A fák levelén
fáradt fény csorog,
hajam ezüstbe vonja
az éj.
Úgy mondanék még
valamit a világnak.
Szaladnak ?szök,
tavaszok.
Ennyi lett volna,
néhány gyenge mondat
a hozzám rendelt
lapokon?
S azok a fehér oldalak…
Miért, hogy így
elszaladt az id??
Szerelmed az én kereng?m.
Megültél minden sejtemen,
s ha szólongatsz,
elnyelnek útveszt?im,
már csak én tudlak:
bánatos, nagy csendjeid.
Nem hallod lélegzetem.
ki vagy te (?)
Thököly Vajk, 2011. augusztus 13., szombat, 15:36
a hangok rejtekében
úgy szólaltatsz meg
tested nem is rendül
csak én vakarózok
bennem szél nyergeli
köldököd zsombolyát
onnan tovább fel
a kívánatos dombok fele
mondd ki vagy te (?)
lelked tükreibe kaparászom
van-e remény benne
a tegnapi emlékek között
nincs áhítat sem
kitöltöttél minden hézagos rést
s mi torz emlék volt
az mind kifolyt
vagy csak én látom szépnek
nem érintettelek
de hiába nyújtózok a végtelen fele
mert nem tudom
kivagy te (?)
Teliholdkor
Marthi Anna, 2011. augusztus 14., vasárnap, 09:34
süket fülekkel
kis tibeti tál csendjében
keresem a dalban megtér?t
magamban
sok bút bajt lelkesítesz
éteri terekben zene hullajtja
hangjegyét e csendb?l merész
meghall-hatásnak
horkolj kedvesem
óriásként édesdeden
figyelem szuszogásod
érzem a kifújt leveg?t
liliputi berkekben süvít
apró pókok ábrákat sz?nek
sötétben táguló mellkasi mez?dre
csillámló fényszálakat
tenyeremben e réttel
összekucorodik az éj
Hold kél szabad szárnyán
lámpását labdaként
pottyantja álmom kezébe
hozzád gurítom vágyaim
felveszed s lám elenged?
karjaid közt bús fejemet is
megszereted
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Zengő
