Lelkében dúlt a kettősség,
Apály-dagály hintázott,
S bár társa volt minden bőség,
Mégis másra áhított.
Úri botját lecserélte,
Fényes tollú pennára,
Verseitől azt remélte,
Felfigyelnek szavára.
Elégiák, episztolák,
– pompázatos metaforák –
Bennük talált hitvallás,
Alvó jégen rianás.
Hűs hajnal volt a köntöse,
Libabőrös borzongás,
Önként vállalt bús börtöne,
Magány szabta vívódás.
Alkonyat lett a kabátja,
Gyönyörkeltő holdfénylés,
Minden tette, éji álma,
Szenvedélyes honféltés.
Hol Kazinczy és Kölcsey,
– versírásnak művészei –
Mint gőzölgő, nagy vulkán,
Ott magaslik szimultán.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.27. @ 15:37 :: Gyarmati Gábor