Éppen délutáni sziesztáját töltötte Margit, amikor megszólalt a kapucsengő. El nem tudta képzelni mi lehet az a sürgős, hogy ilyen hosszan kell nyomni azt a szerencsétlen gombot.
Már a teraszról kiabált a kapu felé, hogy:
— Jövök már! Ki az?
— Ki lenne, hát én! — hallotta barátnője nagyon türelmetlen hangját.
— Te jó ég! Csak nincs valami baj?
Nagyon meglepődött, mert Dóra mindig fegyelmezett, és türelmes szokott lenni. Nem értette, hogy mi történhetett vele.
Amikor kinyitotta a kaput, Dóra már tolta is be a kerékpárját, és folyamatosan morgott.
— Nem is értem, hogy lehet valaki ilyen szemérmetlen! Nem szégyelli magát! Azt hiszi, egyeseknek mindent szabad!
— Szervusz! — köszöntötte Margit. — Mitől vagy ilyen feldúlt? Gyere, üljünk le.
A vendég szinte belezöttyent a nádfotelbe. A melegtől és a felháborodástól teljesen megváltozott az arca. Margit szó nélkül egy pohár vizet tett elé.
— Mondjad már, mi háborított fel?
— Hát képzeld! Jövök itt a másik utcában, nem elég hogy emelkedő volt, és alig tudtam tekerni, még a látvány is kiakasztott! Tudod, ott ahol azt a szép toszkánai stílusú házat építik, nyitva volt a kapu.
— Legalább beláttál.
— Persze, de tudod mit láttam?
— ?
— A kapu nyitva, a munkások még a járólapokat rakják le, és a nő ott ül.
— Milyen nő?
— Gondolom a tulaj.
— És?
— Ott ül a hatalmas feszített víztükrű gyönyörű kék medence mellett, és napozik. A munkások meg körülötte.
— Ha nekem lenne medencém, én is ott ülnék és napoznék, ebben a negyven fokban. Szerintem te is ezt tennéd. Mi ebben a különös?
— Hát az, hogy nem volt rajta ruha!
— Biztosan rosszul láttad!
— Nem, jól láttam — mondta határozottan.
— Neked nem mindegy, hogy mit csinál a saját udvarában?
— Akkor is egy szemérmetlen nőszemély!
Még egy kicsit beszéltek a témáról, aztán Dóra kirakta a frissen szedett őszibarackot egy tálra, és távozott.
A kapuban még visszatért a történetre.
— Ha most elmennél a ház felé, te is láthatnád, amit én, és nem hinnéd, hogy délibáb volt!
Margit aznap nem ment a szomszéd utcába, csak jó, egy héttel később.
Gyalog volt, és az épülő ház kapuja ismét nyitva állt. Lelassította a lépteit, a bevásárló kosarat is letette egy kicsit, mintha pihenne. A munkások még mindig dolgoztak. A nő most is ott ült a szikrázó napsütésben medence szelén mozdulatlanul.
Amikor hazaért Dóra ott várta, újabb őszibarack „szállítmánnyal”.
— Drága Dórám, igazad van. Láttam, a nő ott ül a medence szélén, és a munkások most is dolgoznak körülötte.
— Na, most meggyőződhettél róla! A saját szemednek talán hiszel – és mondta megállás nélkül a magáét.
— Hiszek én drágám, csak te nem láttad, amit én láttam.
— És, mi az?
— A nő, nem nő, hanem ember nagyságú kőszobor, és már egy férfi is van mellette.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.10. @ 16:11 :: Kovács Ilon
