Az angyalokból nem ölhet?
ki szépség és fény.
Nem buknak el, nekik örök
id?k termeiben zongorázik
a szerelem. Adnak, simítnak,
tekintenek, mi meg vagyunk
szárnytalanok emberek,
bekötözzük muzsikánkkal,
a mi fáj, csak a szívünk
szárnyal. Leboruló szivar
vége, de sosem így van
a mesében. Ráncos legyen
keble, rokolyája, úgy ropja
életre-halálra. Zsong, míg
lángot vet a szeme, ezer
árnyék körbe, minden fej
az ? feje, ó, fejetlenebb
nem is lehet, amíg ember,
végzetéb?l is elszelel. Odaér
hol útját állja néhány angyal
szárnya, nincs már többé,
nem kíséri tétova árvasága.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.10. @ 15:45 :: Marthi Anna