(Adrienn unokámnak)
Egy megsárgult kép…
hogyan fessem meg
égi szépségét
a kis cserfesnek,
kopott cellulóz
tündér-varázsát,
– ha festeni se tudok –
hogy lássák
szeplőcskéit
a pisze orr körül
és hajtincseit,
ahogy göndörül
kékes-szürkén fenn
szeme csillagát,
mely rózsaarcán
szendén csillan át,
mosolyát apró
pórusok között,
hová istenarcú
angyal költözött
s ajkait, mely nyit
és sohase zár,
és hull a szó,
mint mézédes nektár,
ahogy e pöttöm
a Napra felkacag,
zizzenő fények
elvakítanak,
kihull a kép
kezem közül sután,
hogy fessem le
ennyi idő után.
Akit ma látok,
rá se ismerek,
hisz felnőtt lett ő…
és én lettem gyerek.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.09. @ 12:17 :: Seres László